Marianna egy igazán összetett, izgalmas személyiségű, 27. életévében járó költőnő, aki zsenge kora ellenére számos kötettel és elismeréssel büszkélkedhet. Az egri Eszterházy Károly Egyetem kulturális örökség tanulmányok és a Debreceni Egyetem esztétika szakán szerzett diplomákat. Első interjúalanyként ismerkedjünk meg vele.
Debrecenben
születtél és élsz jelenleg is, kérlek, pár szót mesélj városodról!
Nem tudnék olyan adatokat mondani, amelyeknek
ne tudna bárki utánanézni, a városomhoz fűződő érzéseimről viszont annál inkább
mesélnék.
Nem sokat utaztam Egerbe kerülésem előtt, ahol
a mesterszakot végeztem, így addig Debrecen volt az „abszolút hely”,
viszonyítási alap híján. Azután viszont elkezdett gyötörni a mégiscsak kedves
honvágy, az olykor keserédes, olykor felemelő emlékek a legtöbb ott töltött
percemet áthatották. Született is pár írás mind az egri, mind a debreceni
életérzés mentén haladva. Számomra Debrecen nemcsak a „találkozások városa”,
ahogy ismeretes, hanem az egyenes út, a messzeség és az ismeretek városa is.
Gyönyörű éveket töltöttem el a páratlan környezetben található Egyetem
főépületében, ahol a barátságos légkör megalapozta a tudás áramlását. Bár
tervezek a fővárosba költözni több okból kifolyólag, akkor sem fogja ez a pár
sor érvényét veszteni, amit abban a fent említett korszakban írtam:
„Végtelent simítok szívem fölé,
a határok múló szeszélyek csak,
vagyok, voltam, s leszek édes rab,
ki szívered rejtekén vált őssé”
Hány éves
korod óta művészkedsz?
Alkotni mindig is szerettem, egész kiskorom
óta, de írni komolyabb szándékkal emlékeim szerint tizenhét éves korom körül
kezdtem el, tehát már tíz éve.
Honnan
kaptad ezt az utánozhatatlan szókincset?
Köszönöm a dicséretet, de az utánozhatatlan
jelző kissé túlzás.
Családomnak egyébként nincs költői/írói
gyökere, saját magam tapostam ki stílusom ösvényét, és hol kisebb, hol nagyobb
bukkanókkal, de mára kialakult egy, a korábbiakhoz képest letisztult hang, ami
nem mellőzi azért a jelzőket, az „ornamentikus” részét az írásnak.
Az olvasással kapcsolatban számomra az a
legérdekesebb, hogy úgy fejleszti a szókincsem, hogy nem pont azokat a szavakat
jegyzem meg, amiket addig ritkán használtam, hanem más korábbi, eltemetett
szavak bukkannak újra fel bennem a könyv letétele után. Természetesen eléggé
izgága vagyok ahhoz, hogy minden ismeretlen szónak ha nem is, de a legtöbb
előfordulónak és engem érdeklőnek utánakeressek.
Egy jó könyv annyira meg tud ihletni, hogy
olykor egy-két jó oldal után már dőlnek is a tollamból a betűk.
A költészetemre jellemző új szavak alkotása
közben nem sokat erőlködöm, és talán csak így, könnyedén, veríték nélkül lehet
általánosságban is jó műveket alkotni.
Betűbolond lévén a szavak íze és kicsengése is
el tud bűvölni, és a versek írása közben a kifinomultságot, valamint a rejtett
összefüggések fürkészését is gyakorolhatom.
A három, utóbb megjelent könyvem csak papír
alapon kapható, az Underground Kiadó, valamint a Colorcom Kiadó gondozásában;
az az előttieket a Publionál adtam ki, amik mind elektronikus, mind hagyományos
formában elérhetők. Bár pár könyvem „átszervezésre vár”, de összességében eddig
tizenkét darab könyvet írtam.
Melyik
napszakban jön az ihlet? Jelenleg mi készül?
Bármikor tudok írni, ha nem vagyok extrém
módon kimerült, inkább az a kérdés, hogy mikor milyet. A nappali verseim
határozottabb hangvételűek, míg az éjjel írottak sokkal sejtelmesebbek,
érzelmesebbek. Bár az is igaz, hogy mikor írok, megszűnik az idő érzékelése,
így hangulatfüggő az egész. De azért vannak tendenciák.
Jelenleg a tizenharmadik kötetem készül, amiben
majd versek és prózák egyaránt helyet kapnak, reményeim szerint idén ki is tudom
adni.
Ki a kedvenc
költőd és melyik az a vers, amit a legjobban szeretsz?
Rengeteg kortárs és klasszikus költő verse
elfér szívemben, így konkrét verset nem tudok kiemelni.
De nagyon szeretem Tóth Árpád, Dsida Jenő,
Szabó Lőrinc, Juhász Gyula, Weöres Sándor megérintő, gondolatébresztő
líraiságát, a kortársak közül kedvencek pedig igen sokan vannak, felsorolni
nehéz, majdhogynem lehetetlenség lenne.
Olyan költők írásaiban szeretek elmerülni
elsősorban, ahol a klasszikus értékek nem egyenlők az elavultsággal, az
egyediség pedig nem azonos a „túlszabados” megmondással. Fontos, hogy a versnek
legyen egy hangulata, ami végig magával ragad, akár egy zene, de a mondanivaló
se mosódjon bele ebbe az atmoszférába. Van még egy pár szempontom, de ha valami
ténylegesen beszippant, akkor ezek az elvek fellazulhatnak, hiszen a
legegyszerűbb szavakkal nagyot mondani, és a legékesebb kifejezésekkel alapvetőt
kifejezni éppen úgy lehet értékes. A tálalás és a lényeg egyaránt fontos
tényező szerintem. Összességében – szerencsére – nagyon sok kiváló kortárs versíró
van, akik közül többen, ha nem is számszerű sikereket értek el, de költeményeik
minősége túlszárnyalja sokszor még a klasszikusokét is.
Melyik zenei
irányzat áll a legközelebb hozzád?
Mind a mélyen érintő klasszikus, mind az
ezerarcú metál, mind az inspiratív ambient, mind a pörgető elektronikus zene
hordoz olyan értékeket, amik hallgatása után rájövök: nem szerencsés egyetlen
műfajba tuszkolni magunkat, és hogy jöhet bármi ezeken kívül is, ami
elvarázsol, felráz, elemekre bont, majd visszavisz önmagunkhoz.
Milyen
hobbijaid vannak?
Az íráson kívül főleg kollázsokat szerkesztek,
és szóvicceket is szoktam néhanapján alkotni.
A tudás
hatalom?
A hatalom szó számomra túl negatív színezetű
azzal a kinccsel egy lapon említve, amin minden alapszik. A tudás persze lehet
hatalom az élet érvényesülő területein, fitogtatása viszont inkább
visszatetszőnek tűnik számomra.
A tudás az én olvasatomban nem elsősorban hatalom,
inkább öröm, külső és belső felfedezés, önismeret, játék, ugyanakkor komolyság,
és nem feltétlen csak oka – testvére is minden kreatív megnyilvánulásnak és
éltető továbbszövésnek.
Mi az
életfilozófiád?
Ha helyrebillen valóságod, álmaid is szebbnek
látod. De a „valóság” és az „álom” szó tetszőlegesen kicserélhető bármely,
semleges végletpárra.
Mire vagy
legbüszkébb azok közül a dolgok közül, amit eddig elértél?
Nemrég értesültem róla, hogy az egyik
versemhez a Költészet Napja alkalmából egy budapesti általános iskolában
illusztrációt készítettek, ott látni a nevem a kiválasztott klasszikusok
között… nem mindennapi élmény volt.
Van olyan
emberi tulajdonság, ami taszít? Mi az?
A legtaszítóbb számomra, ha valaki nagyon
magas lóról beszél/viselkedik, és megalázó modorában elfelejti: nem az a
gyenge, akit el lehet taposni, hanem aki befolyásolható a rosszra, és ezáltal
mindenkit eltapos.
20 év múlva
hogyan képzeled el az életedet?
Kedvesemmel, ikergyermekeinkkel, egy macskával,
kutyával és vadászgörénnyel élek egy különlegesen berendezett házikóban, álmaim
állásában bontakozok ki, és írok addigra minimum öt regényt is; mellettem értő-építő,
szakmai vagy érző szemmel tekintő olvasók, hátam mögött még további vagy ezer
vers.
Marianna néhány verse:
Marianna néhány verse:
Pillanat
Szemgödrömbe
csapott tekinteted villáma,
hogy a dörgésbe
tűnő, egyedüli alak
a Maradó egyetlen
fényszavát kivárja:
az Örök Mi
nyelvére fordító pillanat.
Kezek kezdetén
A kézzelfogható nem tölti be
a két kéz között rejlő ürességet.
A Távolság bong és kong, majd rajong
a testért, ami „ó, mily volt, s de szép lett!”
Üveges formák a kirakatban
elbájolják a külcsínre kacsintókat.
A Távolság reng és zeng, majd dereng
tisztánlátásából a harmatos holnap.
Reggelé az arany zajongás,
éjjelé a hallgatás ezüstje,
a Távolság hang és pang, majd rang
annak, ki gyáva, hogy színét elűzze;
túltestek és túlelemzők ketrecétől
messze felsejlik a kezdethalk jóság.
...át korokon, sorsokon fogom kezed, míg
engedi a véghetetlen valóság.
Kezek kezdetén
A kézzelfogható nem tölti be
a két kéz között rejlő ürességet.
A Távolság bong és kong, majd rajong
a testért, ami „ó, mily volt, s de szép lett!”
Üveges formák a kirakatban
elbájolják a külcsínre kacsintókat.
A Távolság reng és zeng, majd dereng
tisztánlátásából a harmatos holnap.
Reggelé az arany zajongás,
éjjelé a hallgatás ezüstje,
a Távolság hang és pang, majd rang
annak, ki gyáva, hogy színét elűzze;
túltestek és túlelemzők ketrecétől
messze felsejlik a kezdethalk jóság.
...át korokon, sorsokon fogom kezed, míg
engedi a véghetetlen valóság.
Kezdeten innen és túl
Kezdetben tűnt nehéznek csak a kezdet.
Indulás ketrecéből majd az élménymadarak
a pezsgő oldódás felé reptettek,
tengerteremtő magaslatok fátylai alatt –
bevarrt szemű felhők szívével láttam,
– a vakság bölccsé finomult csápjaival –
tettem a dolgom, miként azt vállaltam,
a halandó így él rendek szerint, így hal;
e folytonosságot megtörték grádicsok,
egyenetlen felszínükbe botlott a fojtó illem,
aztán egyszer az égpára látásig bomlott,
és eleredtem úgy, hogy nem láthatta senki sem.
Vannak megrekedt, láthatatlan, elemi záporok,
vannak mindent elárasztó semmiség-ködök.
Távolságuk sírjában a ritka középút forog,
kendőzetlen kékség és sűrű avar között.
De ha az út a körökből kifelé szabadul,
a kezdetnehéz illeszkedés is ünnepi látomás.
Nem lesz unt az állandó; hangulat, ha száll, ha hull,
de mindig áramlik: mert mindig lesz egy új végállomás.
A Jövő levele a Jelenhez
Meglátod, majd elered,
sugárzsábás arcodra hull eső.
Meglátod, majd szeretlek,
ha létpókom már csak emléket sző.
Meglátod, s lásd is – lesznek még itt
lemondásból nyíló igenek,
meglátod, az élet végeit
átírják még légző idegek.
Meglátod, húzhatsz, húzol még
rossz sorstételt kosaramból,
meglátod, eltűnik majd a fék,
s lesz még érzéskarambol.
Meglátod, lesz még veszély
a mindent elsöprő csókdacokból.
Meglátod, kérlek, ne félj!
Az álomnyársaló, szebb valótól.
Meglátod, majd ősfekete lesz
minden egy holt, naptalan napon,
meglátod, amikor már nem remegsz
gyermekeidért, s lesz csak nyugalom.
Meglátod, a sokadik első hajnal
selymesebben borzongat, mint bármely.
Ne láss engem, fordulok sziklás arccal
a tenger felé, de csak hogy átszelj...
Balogh Bea (Heaven)
Fotók: Vasas Marianna saját képei
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése