Lukács Zoltán és a rock életérzés

A rock őszinte, szókimondó zene, egyedi látásmód. Összetartozás és szabadság. A Szécsényből indult Helldiver fennállásának 10. évét ünnepli. Hangzásvilágában a hard rock és heavy metal stílusjegyeit közvetítő zenekar szólógitárosával, - a már jelenleg is hosszú zenei pályát magénak tudható -, Salgótarjánban élő Lukács Zolival készítettem interjút.

Kitől örökölted a muzikalitásodat? A családtagjaid is tehetségesek valamilyen művészetben?

Édesapám gitározott, édesanyám énekelt, keresztapám pedig dobolt. Egy zenekart alkottak. A zene szeretete családi vonás nálunk, így ahogy engem is, úgy húgomat is elkapta a "gitár-láz". Ő klasszikus gitáron játszott pár évig.

Mikor kezdted a gitározást, és minek köszönhetően léptél erre az útra?

A gitározást elég későn kezdtem el, tizenkilenc éves voltam akkor. Sajnos nem zeneiskolai alapokkal. Édesapám lerajzolt néhány akkordot, kezdetben azokat gyakoroltam. A kiváltó ok az volt, hogy a haverom felhozta az akkori gitárját, amiben beépített torzító volt. Rákötöttük apukám régi szalagos magnójára, ezen próbáltuk meg játszani. Ő már tudott pár hangot pengetni, és megmutatta nekem két húron, egy ujjal játszva a Deep Purple „Smoke on the water”- jének az alapriffjét. Az ment is ütemre, és akkor eldöntöttem, hogy nekem is kell gitár.

Régen ugyan volt édesapámnak gitárja, amikor kisebb voltam, viszont akkoriban inkább a sport kötött le.

 Rockwell zenekar

Tisztán emlékszem rá, hogy 13-14 éve a barátnődtől, Verától (aki ma már a feleséged) kölcsönkapott magnókazettán hallottam először a „Nyakkendős vámpír” című számot. Bevallom, az egyik kedvencem volt akkoriban. El tudnád még játszani?

Hát igen, a Nyakkendős vámpír az első zenekarommal íródott. Lehet, hogy ha kezembe venném a gitárt, elsőre nem biztos, hogy hirtelen eszembe jutnának az akkordkörök, de ha adnál vagy három percet, akkor biztosan össze tudnám még rakni. Amúgy az tényleg jó időszak volt, szerettem az akkori Rockwell számokat játszani.

 Primary Stroke zenekar

 

 Hind zenekar

 

Flomotors-Zenithrone zenekar

 Silent Storm zenekar

Hány zenei formációnak voltál eddigi pályád során tagja?

Hétnek. Köztük az általad is meghallgatott Rockwell zenekarnak. Az volt az első. Utána jött a Primary Stroke, majd a Hind. Utána csatlakoztam az ex-Dexion pár tagjához, ha nevezhetem így, mert hivatalosan nem volt még nevünk, mikor bekerültem. Sajnos ez a formáció abbamaradt, mert betörtek a próbatermünkbe, és később magát a termet is megszüntették.

Ezután jött a Flomotors-Zenithrone formáció amiből egy idő után kiléptem. Ezt követően a Zenithrone dobosával, akivel már a Primary-ben is együtt játszottunk, megalapítottuk a Silent Storm nevezetű zenekart. Három évet tevékenykedtem ott is.

Harmadik megkeresésre érkeztem el a hetedik, jelenlegi zenekaromba, a Helldiverbe.

2016 óta vagy a több tagcserét megért Helldiver (Pokolbúvár) zenekar tagja. Hogyan kerültél a csapatba? Könnyen beilleszkedtél?

Amikor a Primary Stroke zenekar felbomlott 2009 végén, a Helldiver akkortájt alakulhatott. Csatlakozott hozzájuk Hajdara Gabi, akivel a Rockwellben is együtt zenéltünk, és aki gyerekkori barátom. Bár attól, hogy a Divernek még nem voltam a tagja, figyelemmel kísértem a működésüket.

A Helldiverben többször cserélődtek a gitárosok, és Agócs Sanyi, a zenekar vezetője és basszusgitárosa párszor megkeresett engem. Sanyival egy régebbi koncertjük alkalmával ismerkedtem meg, már akkor megtaláltuk a közös hangnemet.

Egyébként az újra összeállt Hindban is együtt játszottunk Sanyival és Gabival miközben már működött a Helldiver. Ők később kiléptek a Hindból, és valamivel később az a zenekar némi folytatás után meg is szűnt.

Sanyi többször megkeresett, de egyik évben még a Zenithrone-ban zenéltem, a következőben pedig már a Silent Strormban. A második megkeresésekor elgondolkodtam a lehetőségen, hogy kilépek a Silentből, a tudomásukkal el is mentem a Diverhez próbára, de akkor még tudtuk rendezni az összekuszálódott szálakat, így a maradás mellett döntöttem. Egy évvel később, a harmadik megkeresés táján a Silentben azok a bizonyos szálak újra összegabalyodtak, így nem maradtam tovább.

Úgy volt, hogy aznap reggel próbára indultam volna a Silenthez, azonban telefonáltak, hogy elmarad a próba. Én visszafeküdtem aludni, de előtte pont eszembe jutott a Helldiver, hogy ugyan beférnék-e még, bár tudtam azt, hogy az már három szólógitárost jelentene, ami nem biztos, hogy kivitelezhető lenne náluk.

Micsoda véletlen, aznap délután hívott Sanyi, hogy megint megüresedett az egyik gitáros poszt, és ezúttal is engem keresett elsőnek, mint elmondása alapján az előző években is. Akkor a Silenttel már csak interneten keresztül tartottuk a kapcsolatot, elmondtam nekik, hogy újra megkerestek a Diverből, és némi beszélgetés után harag nélkül kiváltam.

Az is egyfajta véletlen volt, hogy Sanyi épp egy temetésről tartott hazafelé, érthetően borongós hangulatban, amikor felhívtam a döntésemmel, hogy csatlakozom hozzájuk, ha megvan még a hely. Elmondása szerint ezzel egy kis pozitívumot is hoztam a napjába. A beilleszkedés könnyű volt, hiszen mint már említettem, kettejükkel is játszottam már együtt, Gabival két zenekarban is. A többiekkel is hamar összerázódtunk.

Szép számmal vannak felkéréseitek falunapokra, motoros találkozókra, más egyéb rendezvényekre. Mi töretlen sikereitek, felfelé ívelő népszerűségetek titka?

Nincs különleges titkunk. Kiállunk a színpadra, és őszinteséggel és hitelességgel próbáljuk előadni a műsorunkat, kommunikálva a közönséggel. Továbbá a koncert után is együtt maradunk egy-egy sörre, beszélgetésre a hallgatósággal. Erről van is egy kis sztori.

Gabi szokta mindig mondani a koncert közben, hogy aki a zenekarral szeretne pár szót váltani, reggel hatkor megtalál minket a sörsátorban. Az is jellemző ránk, hogy általában utoljára hagyjuk el a helyszínt. Sanyi szokta mesélni, hogy egyszer a Pokolgéppel játszottak – akkor még nem voltam a zenekar tagja –, és róluk is az a hír járta, hogy ők mennek haza a legkésőbb. Sanyi mondta, hogy mi is ekképp szoktunk tenni. Aztán sörözgetés után a Pokolgép úgy döntött, hogy elindul az útjára. A Helldiver szokásához híven még ott töltött egy pár órát.

Határon túl is koncerteztek, a messzi Írországban is jártatok már. Milyen volt a külföldi fogadtatás?

Írországba úgy jutottunk el, hogy év elején Kisújszálláson léptünk fel éppen a Griff Motor Klub egy rendezvényén, amire néhány írországi vendég is érkezett, az Orchard County MCC-től. Volt köztük egy magyar srác is, aki koncertszervező is volt egyben, és annyira tetszettünk nekik, hogy az egyik dal befejeztével azt mondta nekem, hogy figyeljetek ide, játszott nálunk a Zorall, jön ki a Kalapács, szeretnénk, ha ti is kiutaznátok hozzánk, vegyük fel a kapcsolatot.

Hihetetlennek tűnt kicsit, mert hát azért Írországba kijutni repülővel, és ott koncertezni elég nagy dolog lenne számunkra. De igaz lett, tavaly októberben ki is utaztunk.

Két koncertet is adtunk, egy kisebb pubban, a Tunnel Barban és az OCMCC székházában. Egy ottani magyar zenekartól, a Hazemizétől kaptuk a felszerelést, az ő hangszereiken játszhattunk.

A koncertekre mindig úgy estünk be, hiszen a helyiek egész napos programokat szerveztek nekünk. Városnézés, múzeumlátogatás, whiskygyár-látogatás, gokartozás, stb. Lenyűgöző volt mindegyik, óriási élményekkel gazdagodtunk.

Maga az utazás is hihetetlen volt, de még ennél is nagyobb dologgal zárult az OCMCC székházában adott koncert. Ugyanis a fellépés után a klub elnöke a magyar srác tolmácsolásával azt mondta nekünk, hogy a molinónkat szeretné a klubház falán tartani. Végleg. Ezt évekkel ezelőtt készíttették a logónkkal, és minden koncertre magunkkal vittük, és a klub meg akarta venni. Ezen mindannyian meghatódtunk, hiszen sokat jelentett nekünk ez a molinó, mint ahogy ez az elismerés is. Természetesen ajándékba adtuk nekik oda, barátságunk jeléül. Ezt meg is pecsételtük egy jó kis pálinkával.

Milyen hosszútávú terveitek vannak?

Most jelent meg hivatalosan a lemezünk a Nail Records kiadásában a Hammerworld támogatásával. Herczeg Tamással (Piluval) azóta elkezdtük a következő hanganyag alapjait kitalálni, addig is a koncertjeinken népszerűsítjük a mostani, „A túlélés záloga” albumunk dalait. Tehát tervek: új album kiadása, koncertek, és természetesen ha az élet úgy hozza, akkor majd ebből élni meg.

Ha a zenére gondolsz, ki a példaképed, és miért ő az?

Elég mindenevő vagyok zenében, több stílusban is akad kedvencem. Nincs kifejezett példaképem, több gitáros is van, akire felnézek. Például Steve Vai, Joe Satriani, Greg Howe, Zakk Wylde, vagy éppen a jó öreg Slash, stb…

De ha ki kell emelnem egy-két nevet, akkor az egyik John Petrucci. Ő nem egy nagy headbangelős típus, viszont az arcára kiül, mennyire átéli és tiszteli a zenét, óriási technikai tudás, amivel rendelkezik, és ahogyan játszik, az számomra lenyűgöző. Amúgy vele volt szerencsém élőben is találkozni egy pár szó és egy gitáromra adott autogram erejéig. A másik kiemeltem pedig Yngwie Malmsteen, őt pedig a virtuóz gitárjátékáért és színpadiasságáért tartom az egyik legjobbnak. Kedvelem, ahogy kilép a hangfalai mögül, és már robbantja is a színpadot.

Idén apuka lettél, hiszen megszületett a kicsi lányod. Előfordulhat, hogy rocker lesz belőle néhány éven belül és elkísér majd a fellépésekre?

Igen, nagyon nagy dolog ez számunkra, hogy bővült a kis családunk. Az, hogy rocker lesz-e, azt még nem tudhatjuk, viszont amikor gyakorlom a számainkat, a baba érdeklődve figyeli, hogy fater mit szerencsétlenkedik azzal a fadarabbal. Volt rá példa, hogy a sírás is abbamaradt, ha fölé álltam játszani.

Erőltetni nem fogom, de természetesen örülnék, ha rockzene rögös útját választaná, ahogy annak is, ha látna egy-két fellépésemen. De majd ő eldönti.

Nehéz-e számodra a munka, a zenekar és a családi élet egyensúlyát megtartani?

Mivel a zenekarral elég sokat utazunk, próbálom a munkahelyemen összeegyeztetni a dolgokat. Bent elmondtam, hogy egy zenekarban játszom, ha gondolják, utánam nézhetnek, hányszor járunk, stb… Természetesen próbálom megtartani az egyensúlyt, hogy ne menjen az egyik sem a másik rovására. Kompromisszumok kellenek.

A családdal pedig, ha mondjuk közelebb játszunk, és van lehetőségem haza jönni, akkor megteszem, ha pedig nem, telefonon és interneten folyamatosan tartjuk a kapcsolatot. Nehéz, de nem megoldhatatlan feladat ez.

Milyen érdeklődési köreid vannak még?

Szeretem a sportokat, régen kosárlabdáztam és röplabdáztam, szeretek zenét hallgatni és filmeket nézni. 

Mit üzensz a holnap rockereinek?

Nem is tudom, talán azt, hogy csak őszintén, tiszta szívvel, felemelt kézzel, metálvilla mindig legyen nálatok, a sörrel pedig csak óvatosan!

A Helldiver együttes honlapja: https://www.helldiver.hu/

A Helldiver Facebook oldala: https://www.facebook.com/helldiverzenekar/

Balogh Bea (Heaven)

Fotók: Lukács Zoltán Facebook profilján megtalálható képek

Felnőtt tartalom! B. Lindsay Belan, az éjszaka táncosnője 18+

Szingapúr
Fotó: Chris Tan

Lindsay-vel gimnáziumi osztálytársak voltunk, ma egzotikus táncosnő. A tánc, a modellkedés mellett gyermekkori álma volt, hogy utazhasson és bejárhassa a világot. Magyarországról indult hosszú útja során munkájának köszönhetően Európa számos országán kívül eljutott Amerikába, Afrikába és az ázsiai kontinens több államába. Tapasztalatairól őszinte blogot vezet, könyveket ír.

Hogy emlékszel vissza a gyermekkorodra?

Elmondhatom, hogy boldog gyermekkorom volt, sok játékkal, nevetéssel. A problémák a tinédzser években kezdődtek, amikor makacs, megzabolázhatatlan tiniként azt hittem, én fogom megváltani a világot. Az önfejűségemmel sok gondot okoztam a környezetemnek, családomnak, tanáraimnak.

Fotó: Homoga József

Régebben meséltél nekem arról, hogy milyen nehéz időkön sikerült középiskola után túljutnod. Miből merítetted az erőt, hogy hamvaidból újra szárnyalj, mint a főnixmadár?

A szülők válása sok gyereket megvisel, ez alól én sem voltam kivétel. Annak ellenére, hogy ez egy problémás időszak volt, túltettem magam rajta és nem hagytam, hogy a talaj kicsússzon a lábam alól. Onnantól kezdve arra emlékezve, hogy akkor leküzdöttem a nehézségeket, minden további akadállyal gyorsabban megbirkóztam.

A modellkedés egyfajta menekülés volt számomra, önbizalom építő, ahol mindenki rám figyelt. Gyakorlatilag 16 évesen kezdtem fotómodellkedni, akkor még csak portréfotózást vállaltam. Majd amikor betöltöttem a 18. évemet, a fotós engedélyt kért édesanyámtól, hogy akt képeket készítsen rólam. Ő bízott bennem és annyit válaszolt, hogy már nagykorú vagyok, majd eldöntöm én. Később több fotótáborban vettem részt itthon és külföldön is.

Fotó: Robert Kale

Mióta táncolsz és hogy jött az elhatározás, hogy az éjszakai szórakoztatóiparban próbáld ki magad?

A modellkedés hozta magával. Castingokra jártam, ahol sok lánnyal találkoztam, akik mindig fecsegtek valamiről. Akkor még csak annyit értettem az egészből hogy tánc, Ausztria, Olaszorszag, euró. Felkeltette a kívancsiságomat.

Szakmáidat tekintve milyen vonalakon végeztél?

Művelődésszervező-szociálpedagógia szakon diplomáztam, de már akkor tudtam, hogy nem fogok a szakmában dolgozni. A pszichológiát, kommunikációt, mentálhigiénét viszont remekül alkalmazom a vendégekkel folytatott beszélgetések során, egy menedzserem állítása szerint ez a munka az egyik legjobb szociális terepgyakorlat. Azért nem szakadtam el teljesen a segítő szakmától, párkapcsolati coach és szexuálterapeuta tanfolyamokat végeztem, és ebbe az irányba szeretném folytatni, amikor már elég volt az éjszakai életből.

Fotó: László Rácz

Nagyon nem mindennapi, igen veszélyes foglalkozást választottál, hogy fogadták a számodra fontos személyek?

A családom egyik fele elítél miatta, a másik fele támogat. Megtanultam elfogadni, hogy mindenkinek joga van a saját előíteleteihez, nekem viszont jogom van kikerülni az ítélkező, álszent, képmutató embereket.

Számomra fontos lépés volt, hogy felvállaltam azt, hogy táncolok, hiszen ha titkolom, azzal gyakorlatilag egyetértek azzal, hogy az valami rossz dolog. Pedig semmi elítélendő nincs benne. Sokan egy kalap alá veszik az emberkereskedelemmel, maffiával, pénzmosással, pedig a legtöbb helyen szerződéssel és bejelentett munkaviszonnyal vagy vállalkozóként dolgozunk. Az én munkám a vendégek szórakoztatása, se több, se kevesebb.

Fotó: Eddie Ataman

Nyilván vannak olyan szituációk, melyek megalázóak számodra. Hogyan tudsz ezeken a helyzeteken felülkerekedni, hogy lehet ezeket kezelni?

Eleinte dühítettek, de mára megtanultam kezelni őket. Időbe telt, míg felismertem, sok ferfi azért jár éjszakai klubbokba, hogy egyfajta elégtételt vegyen a nőkön valamilyen korábbi sérelme miatt és úgy gondolja ha nekünk fizet, azt mi mosolyogva tűrjük. Ha felismerem ezt a játszmát, már könnyű kezelni. A bunkóságot és az udvariatlanságot viszont nem tűröm, általában én vagyok az, aki rászól a vendégre ha például felteszi a koszos lábát az asztalra vagy a székre, ahová mi bugyiban ülünk le. Az, hogy valaki betér egy sztriptíz klubba, nem azt jelenti, hogy nem kell viselkednie. Sőt!

Kerültél-e életveszélybe munkádból kifolyólag?

Életveszelybe hála az égnek nem kerültem. Szerencsés embernek tartom magam.

Fotó: Gero Gröschel

Hogy lehetséges a te életstílusod mellett hosszútávú párkapcsolatot fenntartani?

Egy szóval: nehezen. Melyik ferfi ne álmodozna egy kacér, laza erkölcsű nőről, de amikor komolyra fordulnanak a dolgok, meghátrálnak. Hogyan mutasson be az anyjának vagy milyen mesét találjon ki rólam a gyerekeinek? Felvállalja-e a munkámat a barátai előtt és ők hogyan reagálnak? És a sok utazás, tavollét sem segíti elő a bizalom, a kötődés kialakulását.

Sokan azt mondják, ha egyszer magába szippantja az embert az éjszakai élet, nagyon nehezen tud később váltani, "normális" állást szerezni. Hogy vélekedsz erről?

Ha valaki tudatosan, célokkal vág bele, akkor nincs gondja ezzel. Sok lány kettős életet él, tanul vagy dolgozik és mellette vállal néhány éjszakát, ez nem olyan megterhelő és a felszínen megmarad a “normális” élete. Akik utaznak – mint én is – és havonta két-három hetet töltenek el különböző országokban, náluk más a helyzet. Ott nem is az éjszakai élet hatása a meghatározó, hanem az a nagyfokú függetlenség, amihez hozzaszokunk az évek múlásával, hogy oda megyünk ahová nekünk tetszik és akkor dolgozunk, amikor akarunk. Ezek a lányok általában valami vállalkozásba kezdenek, mert nem tudják feladni a szabadságukat.

Az éjszakai élet egyéb viszontagságainak, mint peldául az alkohol, drogok és felszínes barátságok nem vagyunk jobban kitéve mint azok, akik sokat járnak szórakozni. Bár nagy a csábítás és mindig vannak kivételek, a legtöbb táncos tudatosan koncentrál a munkájára és megszabja a határait. 

 

Évek óta blogot vezetsz, cikkeket írsz, két éjszakai élet inspirálta, angol nyelvű könyved is napvilágot látott: "Bedtime Stories from Stripperland" és a "Stripper and the Yakuza" címmel. Várhatóak-e következő könyvek?

Rengeteg ötletem van, csak legyen időm mindet megírni!

Kanada, turistafotó

Dél-afrikai Köztársaság, turistafotó

Izland, turistafotó

Japán, turistafotó

Bejártad a világ számos országát. Hol találkoztál a legszimpatikusabb fogadtatással és hová nem térnél vissza?

Kanadát imádtam az emberek segítőkészsége miatt, Izlandot a lenyűgöző természeti kincseiért, Ázsiaban pedig valahogy otthon érzem magam. Bármelyik országba szívesen visszatérnék, ahol eddig jártam, hisz minden egyes út más tapasztalatot tud nyújtani.

Címlapfotó: Balázs Bodócs

Hogyan lettél ázsiai cover girl?

Amit igazán megtanultam az életben az az, hogy nem is a pénz a fontos, hanem a kapcsolatok. A fotóssal, aki a magazinnak dolgozik és felkért az interjúra, még akkor kerültem kapcsolatba amikor Macaun dolgoztam. Akkor éppen elfoglalt volt és nem találkoztunk, nem fotóztunk együtt, de évekig tartottuk a kapcsolatot emailben, ami lassan barátsággá alakult.

A modellkedés igazából csak hobbi, szeretek különféle kosztümökbe bújni és átalakulni valaki mássá és egy álom vált valósággá azzal, hogy címlapra kerültem.

Fotó: Stavros Moschopoulos

A táncon, a modellkedésen és az íráson kívül szeretsz főzni, varrni, igazán sokoldalú vagy. Milyen egyéb érdeklődési köreid vannak?

Szeretek olvasni és nagyokat kirándulni a természetben, az feltölt. Amikor nem dolgozom, kerülöm a tömeget és a zajos helyeket, így meg tudom tartani a harmóniát az életemben. Amellett egyre inkább érdekel a borok világa és szívesen járok borkóstolásra. Évekig fogyasztottam a világ legjobb pezsgőit anélkül, hogy bármit tudtam volna róluk, ezt a hiányt most igyekszem pótolni.

Hogy látod magad 20 év múlva? Tudod már, hogy mivel szeretnél akkor foglalkozni? 

20 év múlva már vén leszek táncosnak! De a viccet félretéve, még nem adtam fel teljesen a családról és gyerekekről szőtt álmaimat, még ha bonyolult is a kivitelezésük.

Balogh Bea (Heaven)