Vörös Eszter Anna csodaországa

2016. január, Gödöllői Művészetek Háza, Eszter kiállításmegnyitója 
Háttér: Aranysziget, Egy új korszak álmai című képek
Fotó: Berze Péter

Eszter Gödöllőn él, az Eötvös Loránd Tudományegyetem angol-amerikai szakán végezte tanulmányait. Azok közé az újhullámos alkotók közé tartozik, akiknek munkái már az első találkozás alkalmával nyomot hagynak a szemlélőben. Egészen véletlenül pillantottam meg pár képét néhány hónapja, és azonnal megragadott egyedi, misztikummal fűszerezett stílusa.

A nagy szürrealista festő, Pablo Picasso gondolatát az „Everything you can imagine is real” vagyis "Minden, amit el lehet képzelni az valóságos" szállóigét választottad mottódnak, védjegyednek. Mit jelent számodra a művészete?

Bevallom, a mottót nem azért választottam, mert Picasso gondolata. Sőt, először forrás nélkül láttam ezt az idézetet az interneten keringeni, így később derült ki, hogy kitől származik ez a szállóige, de azonnal megtetszett az üzenete.

Arra gondoltam, hogy ez valóban így van bizonyos értelemben, hiszen gondolatainkkal, képzeletünkkel teremteni tudunk. Sokszor azt vonzzuk be, amire gondolunk, amiben hiszünk, arra vagyunk képesek. A képeim fantázia jellegét is jól visszaadja ez a mondás. Picasso munkássága egyébként nem annyira áll közel hozzám, ha választani kellene, akkor sokkal inkább Salvador Dalí világa fog meg.

Örökség

Hogy fogadta családod, közeli környezeted a választásodat, azt, hogy a képzőművészet útjára lépsz?

Nagyon fokozatos folyamat volt ez. Teljesen hobbiként indult a rajzolgatás. Először csak a közeli ismerősöknek, barátoknak mutattam meg a képeim, a közösségi médián is csak a saját idővonalamon publikáltam, aztán a nagy érdeklődés hatására hoztam létre az oldalam, amit bárki követhet, nem csak ismerősök. Tehát nem úgy kezdődött, hogy "na, akkor most én festő leszek", inkább amolyan terápiás jelleggel, kikapcsolódásnak, de aztán sokkal nagyobb visszhangja lett, mint gondoltam, és persze ez a folyamat önmagát gerjeszti, akkor már kacérkodtam a gondolattal, hogy mi lenne, ha kiállítanék egyénileg, sokszor, akár nagyobb szabású rendezvényeken, akár Gödöllőn kívül is... a környezetem egyébként nagyon támogató a mai napig, sokat köszönhetek nekik, sokat segítenek, bár küzdök én magam is rendesen, de végső soron az összefogás, egymás inspirálása és segítése szerintem elengedhetetlen.

Édes gondoskodás

Igencsak meghatározó minden kezdet a művészlélek számára. Nagyon pozitív, hogy bátorítod azokat az embereket, akiket elutasítottak, vagy nem ismertek el szárnypróbálgatásaik időszakában. Téged hogyan fogadott a kritikusabb szemű közönség?

Fontosnak tartom bátorítani a többieket, főleg, mivel sok kiskorú is követi a munkáim, és ők a legbefolyásolhatóbbak, sok a "kallódó" fiatal. Szeretném őket jó irányba húzni magammal. Az sem titok, hogy a kezdeti nehézségek nálam is megvoltak, voltak kudarcélmények, például egy-egy megpályázott kiállítási lehetőség, ahol "szakmai zsűri" bírálta el a beérkezett képeket, és abszolúte nem jutottak tovább az első körbe sem a képeim. Volt olyan kiállításom, amire 2-3 emberen kívül, akik barátok, személyes ismerősök, családtagok voltak, senki sem jött el a szervezési hiányosságok, helyszín, időpont miatt... nem volt jó érzés, de túl kell ezeken lendülni és a következő lehetőséget kutatni, figyelni.

Aránylag kevés a negatív visszajelzés, de ami visszajut, azzal sem igazán foglalkozom, mert legtöbbször rosszindulatú, alattomos megnyilvánulások, amelyeket nem a szemembe mondanak, hanem a hátam mögött, és ismerős kapcsán hallom vissza. Érdekes módon ezek a megnyilvánulások sokszor olyanoktól jönnek, akik "szakmabéliek", és nem nézik jó szemmel ezt az újfajta irányzatot, ha szabad így fogalmaznom, hogy valaki oda mer állni, és menedzseli saját magát, és annak ellenére, hogy nem ez a végzettsége, embereket képes megérinteni a képeivel, sőt fizikailag is képes a közönséget megmozgatni, kiállításmegnyitókon például. Engem a rosszindulatú megjegyzések először felidegesítenek, aztán ez hamar átalakul egyfajta dacos elszántsággá, küzdőszellemmé, amitől még jobban hajtom magam. Csak azért is. Ezt tudom tanácsolni mindenki másnak is, akit hasonló élmény ér. Persze nem megy ez parancsszóra, tanulni kell kezelni a helyzeteket, embereket, és idővel könnyebben lepereg a bántás is rólunk. Én legalábbis ezt remélem.

Tűz és jég

Milyen arányban merítesz álmaidból, és mekkora részben az ébrenléti fantáziavilágodból műveidhez? 

Alkalmanként fordul csak elő, hogy egy képet, egy koncepciót teljes egészében álomból merítek. Volt már rá példa azért, de egyfajta bevillanás, ihlet-élmény ébren is szokott lenni. Az, hogy mikor és miért és hogyan jön, az számomra is sokszor rejtély.
Régebben nagyon sűrűn rajzoltam, és egy idő után elkezdtem kicsit körbe-körbe menni. Mostanában ritkábban készítek új munkákat talán, de közben foglalkozom az egyéb dolgaimmal, így kicsit pihenni tud az agyam. A filmek, képek mellett sok zene is megihlet egyébként.

Pontosan milyen irányzathoz sorolod magad?

Nem tudom. Ti milyen irányzathoz sorolnátok? Komolyan, érdekelne. Azt tudom, hogy gyakran megkapom, hogy Burton világára asszociálnak a munkáimról. Egyébként egy ismerősöm 1-2 éve az "álomlátomások" szóval jellemezte a képeim, ez nekem valamiért nagyon tetszik. Talán azért, mert tényleg kicsit más dimenzióból jönnek a képek és a lények is, van egyfajta spirituális töltetük. De nem tudnám besorolni magam, vagy felcímkézni, amit csinálok.

Atlantisz

Hogy képzeljük el egy napodat?

Hú, sokat mászkálok, intézek. Posta, papírbolt, keretbolt, nyomda, régiségbolt, ahol az antik kereteket szerzem be, mind gyakori állomásaim. Egyrészt, ha olyanom van, szívesen leülök festeni, de ha nem, akkor intézem az ékszer-vonallal kapcsolatos dolgokat. Az oldalam menedzselése, a munkáim megosztása is elég sok időt igényel, de muszáj hogy pörögjön.

Persze azért rugalmas az időbeosztásom, ki tudom aludni magam, de például nekem nincs olyan, hogy hétvége, ha akkor is kapok üzeneteket, érdeklődéseket, akkor is válaszolni szoktam.

Fontos, hogy emellett aktív közösségi, társasági életet is élek, szeretek sok rendezvényen jelen lenni, szeretem a pezsgést, a helyi művészeti körökben mozogni, és persze időt tölteni a szeretteimmel, barátaimmal is.

Mikor vagy az alkotáshoz legihletettebb pillanatokban?

Nem tudnám megmondani, de gyakori, hogy inkább az esti órákban ülök le. Talán azért, mert későn kelő-későn fekvő típus vagyok. Régebben, mondjuk olyan 2-3 éve egyébként lelki állapothoz is köthető volt az ihletettség. Sokszor akkor ültem le rajzolni, ha valami elől el akartam menekülni ebbe a másik világba, és rég megélt szomorú élményeket, bánatot dolgoztam fel sok képemben. Azóta persze kevésbé komorak a képeim, mert az életem is jobb mederben zajlik.

A béke egy múló pillanata

Mit találtál eddig a legidőigényesebb, legnagyobb kihívással bíró feladatodnak?

A kiállítások rendezése, szervezése, mozgósítás mindig nagyon fárasztó feladat. Pluszban az izgalom is hozzá, ami sosem múlik el teljesen, bármilyen rutinos az ember. 

Egy-egy megnyitó lebonyolítása is sokat kivesz belőlem. Vagyis ez furcsa dolog, mert fel is tölt, de ki is fáraszt. Főleg a legutóbbi budapesti kiállításomon éreztem, hogy nagyon sokan vagyunk, mindenki engem szeretne vagy egy közös kép erejéig, vagy nyomatvásárlás miatt elcsípni, és száz felé kellett szakadnom. Azt hiszem, lassan nem egy emberes feladat ez az egész.

Mi mindent készítesz jelenleg? Milyen anyagokat használsz?

Sokmindent. Vagyis egyre több mindent. Dolgozom vászonra és papírra is a mai napig, akrillal, fekete tűfilccel, fehér zselés tollal, van, hogy színes ceruzát és porpasztellt is használok kiegészítésnek. Lenyomatok (úgynevezett art printek) és egyre több munkámból vannak, egyre többféle méretben. Ami újdonság, az a medálok, gyűrűk, kulcstartók.

Ezeket egyszerű fémötvözetes foglalatokba illesztem, a képeim mini matricáira pedig üveglencse kerül. Nem az alapanyagok, inkább a mintáim és a hozzájuk illő foglalat (amitől miniatűr keretezett képnek tűnnek) "viszik el" ezeket a kiegészítőket. Tervezek még több mindent is kiegészítő-fronton a képeimmel a későbbiek során.

Rejtélyes idegen

Van-e kedvenc témád, mi a leginkább visszatérő motívumod?

Mindent szeretek, ami misztikus, sötét, sejtelmes, varázslatos, álomszerű. Azok a motívumok, melyet régóta kísérnek, a fenyő(erdő), a szarvas, a nyuszi, a farkas, a ló, a csillagok, galaxisok, a lámpások, villanykörték, és persze a Hold. A Holdnak érdekes mitológiája is van, a nőies energiát jelképezi, míg a Nap a férfiasat. Általában teliholdat ábrázolok a képeimen.

Kiemelném még a lebegő szigetet, mint motívumot, amit szintén előszeretettel használok. Vegyes témájúak a képeim, hiszen vannak társadalomkritikai, környezetvédelmi, állat-ember, állat-állat, és ember-ember viszonyát feldolgozó képek.

Szeretem a szerelmi témájú képeimen úgy ábrázolni a karaktereket, hogy egymásba fonódnak, levelekkel, indákkal, vagy a mellkasukból virágok, indák hajtanak ki, "kivirágzanak" egymástól és az érzéstől. Szerintem ez a valóságban is így van, akár kölcsönös az érzés, akár nem, sokat tud adni. 

Mely városokban voltak kiállításaid és hol várhatóak a közeljövőben?

Ha visszagondolok a kezdetekig: Aszódon, Veresegyházon, Budapesten (több alkalommal), Tatán, Békéscsabán, Gödöllőn is több ízben, most szeptemberben pedig Pécsre megyek, utána Budapest, 

utána ismét Gödöllő, majd -ha minden igaz- tavasszal Vecsésen fogok vendégszerepelni.

Ének a szerelemről

Milyen felületeken érhetnek el az interneten a munkáid iránt érdeklődők?

Főleg a közösségi oldalakon, elsősorban a Facebookon (www.facebook.com/eszterannaswonderland), illetve Instagramon (instagram.com/eyciirve) vagyok aktív, weboldalam úgymond csak mutatóba van.

Milyen egyéb érdeklődési köreid vannak?

Szeretek természetközelben lenni, ha van rá lehetőségem, nagy állatbarát is vagyok, szeretek moziba is járni, főleg fantasy vagy kalandfilmeket nézni, szeretem a színházat is  (amatőr szinten színjátszom is egy helyi társulatban már több, mint egy éve), és a koncerteket, táncelőadásokat... A könyveket sem vetem meg, bár manapság nem igazán van kapacitásom sokat olvasni.

Eszter szobájában, alkotásai előtt

Mik a távlati terveid?

Szeretnék országosan, majd nemzetközileg is ismert, és elismert lenni, szeretnék minél többeket elérni a munkáimmal, inspirálni az embereket, minden értelemben értékes ismeretségeket kötni, szép élményeket szerezni, bevonzani a hozzám hasonló gondolkodású embereket, és együtt is alkotni valami különlegeset, valami kiemelkedőt, ami felrázza a világot, ami elvarázsolja az embereket, ami szebb hellyé teszi ezt a bolygót...
És ha gyermekeim lesznek egy napon, akkor nekik is továbbadni ezt az örökséget, ha nem is konkrétan az EYCIIR-t, de a művészet, az alkotás szeretetét, bármilyen művészeti ágban is leljenek örömöt majd.

Igen, valami ilyesmire vágyom.


Balogh Bea (Heaven)

Fotók: Berze Péter 1., Vörös Eszter Anna saját fotók 2-9.