Kékesi Veronika világa, novellája

Veronika Salgótarjánban él. Fordítással foglalkozik, ezenkívül fanfiction, fantasy műfajú műveket, novellákat és ifjúsági kalandtörténeteket ír. Nagyszerű lélek, szociális érzékenysége, segítőkészsége mind írásaiban, mind hétköznapi tetteiben erősen megmutatkozik.

Számomra te a csodabogarak táborát erősíted. Mesélj, honnan jött a fantasy, fantasztikus írások síkjára való elmozdulás?


Először is köszönöm a titulust! Ez a kissé különcség mindig is a részem volt, bár hogy ez mennyire előnyös tulajdonság, nem tudom megmondani. Viszont gyerekként jóformán barátok nélkül, az iskolában állandó piszkálódások céltáblájaként kényelmesebb volt a saját „világomba” menekülni. Talán innen kezdődött az, hogy történeteket kezdtem kitalálni, bár akkor inkább csak magamnak, szerencsére ezek egyikét sem vetettem papírra.
A fantasy mindig is érdekelt, leginkább a szörnyek miatt. Hogy miért, nem igazán tudom megmagyarázni… Ez nagyon-nagyon fiatal koromban kezdődött. Ezzel kapcsolatban van egy érdekes történetem.
Amióta az eszemet tudtam, állandó visszatérő szereplők voltak az álmaimban. Az egyik a nagyapa falán lógó szőrmekulacshoz hasonlított, a másik a TV macihoz, de akadt egy nagy kalapot viselő, és egy olyan, aki a nagymamám szekrényén trónoló vikinghajót formázó virágtartó alakját viselte. Ez pláne furcsa volt, mert valójában egész sokáig rettegtem ettől a virágtartótól, félelmemben addig sikítottam, amíg el nem tették a szemem elől, viszont álmomban ő volt a „jó”.
Később el-eltünedeztek az álmaimból, mígnem olyan tizenegy-két évesen újra felbukkantak. A saját bevallásuk szerint búcsúzni, mert már nagy vagyok. Aznap éjjel egy történetet még megéltem velük – és azóta valóban nem bukkantak fel újra.
Azonban nem mondanám kifejezetten fantasys szerzőnek, hiszen elég sok műfajban kipróbáltam már magam, de talán az ifjúsági kaland sztorik, amik a leginkább kézre állnak. Persze, a fantasy elemek ezekben is elég sokszor előfordulnak, de igazi high-fantasyt még nem írtam, az nekem túl nagy falat.


Salgótarján is szolgáltatja az ihletet, beleszövöd munkáidba?


Direkt kimondva nem, de amúgy igen, sokszor merítek ihletet az itteni környezetből. De belegondolva lehetetlen úgy írni, hogy ne szőjük bele az ismert helyszíneket, hangulatokat. Amúgy a szereplőket is általában az általam ismert emberekről mintázom. Mármint nem egy az egyben – ez amúgy is lehetetlen, figyelembe véve, mennyire összetett az emberi lélek –, csak egy-egy tulajdonságot csípek el belőlük. A legtöbbször ezt nem tudatosan teszem, csak újraolvasáskor jövök rá, hogy a bizonyos viselkedést, hozzáállást, szófordulatot kitől láttam.

Mikor írtad az első műved?


Ezt pontosan meg tudom mondani: 2004. május 16-án. Egy elég… finoman szólva nem jó Harry Potter fanfiction volt, de végül is ezzel kezdtem. A meglehetősen terjedelmes ötödik kötet túlságosan hamar véget ért, és elkezdtem a neten keresgélni információmorzsák után, hátha találok valamit hatodik kötettel kapcsolatban.
Ekkor találkoztam a rajongói történetekkel, és jött a gondolat, hogy én is megpróbálhatnám. Aztán egy fórumbejegyzés hatására beugrott az ötlet is, amit szó szerint csak lefirkantottam egy négyzethálós füzet lapjára, begépeltem, aztán küldtem is fel a levelezőlistára. Igazából nem számítottam pozitív fogadtatásra, ezért lepett meg, hogy többen jelezték, tetszik nekik az ötlet, és hasznos, építő tanácsokkal láttak el. Ez utóbbi adta meg a lökést, hogy folytassam.


Milyen külső tényezők szükségesek ahhoz, hogy sikeresen alkoss?


Röviden legyen csend, és ne piszkáljanak. Amúgy nem igazán vannak írós szokásaim. A zene kifejezetten zavar, talán a csésze cikória, ami állandó (régen ez kávé volt, de sajnos azt mérsékelnem kellett).


Milyen elismerések, díjak birtokosa vagy?


Sokszor veszek részt írós játékokban, kihívásokban, ezeken általában sikerül elérnem a dobogós helyezést. Viszont annyira kiemelkedőt nem tudok megnevezni – talán a 2015-ös Testis Temporum kihívására írt főtörténetemet említeném meg. Azt sem igazán a (harmadik) helyezés miatt, hanem inkább azért, mert komoly kimozdulás volt a komfortzónámból, és egész sikeresen vettem az akadályt.

 https://ttkihivas.wordpress.com/2015/03/19/a-hullo-csillag-4-szerzo-fotortenet/

 

Milyen honlapokon találkozhatunk veled?


Pillanatnyilag eléggé háttérbe húzódtam, nem is szeretnék linket adni. A blogomat szeretném újraindítani (ez nem várható a közeljövőben), több újdonsággal. Például tervezem az általam kijátszott játékokat, megnézett, vagy éppen újranézett rajzfilmeket bemutatni. Direkt nem azt írtam, hogy kritizálni, mert ez inkább csak amolyan személyes benyomásokról szóló, lazább hangvételű dolog lenne.


Szeretsz olvasni, mik a kedvenc műveid és szerzőid?


Szeretek, igen. Igazából nehéz nekifogni ennek a listának, mert nem mondhatnám, hogy egységes az ízlésem. Ugyanolyan szívesen olvasok szépirodalmat, mint ponyvát, ifjúságit, vagy képregényt, de próbálok egy-egyet kiragadni mindegyikből.
Nagy kedvencem például Bulgakov Mester és Margaritája, és szeretem Mikszáth műveit. A ponyva részről rengeteg Rejtő könyvet olvastam, illetve apa polcáról csentem le néhány krimit. Az ifjúsági fronton a Harry Pottert említeném – noha sajnos túl későn kezdtem olvasni, már majdnem húsz voltam. De gyerekként P. L. Travers Mary Poppins köteteit olvastam lelkesen, illetve szintén apa Delfin-könyveit. (Amúgy ahogy apa a tízóraipénzéből vette a könyveit, a Harry Pottert én is hasonló módon spóroltam ki.)
És a képregények, amik szintén erősen alakították az ízlésemet, és az érdeklődési körömet. Körülbelül tízéves lehettem, amikor elkaptam a bárányhimlőt – pont a nyár elején, amikor mindenki más kint játszott, csak én feküdtem betegen a szobámban. Ekkor húgom vigasztalásként (tőle kaptam meg a himlőt, rajtam akkor jött ki, amikor ő már kigyógyult) vett nekem egy Batman képregényt. Azt szó szerint rongyosra olvastam, és akkoriban az összes Magyarországon megjelent képregényt lelkesen vettem minden hónapban-kéthónapban.
Amúgy az olvasást a Gulliver utazásai gyerekeknek átírt változata szerettette meg velem. Eleinte anya olvasta nekem esténként, de én túl kíváncsi lettem a végére, szóval egyik délután elolvastam magamtól – onnan pedig nem volt megállás.


Terveid között szerepel-e könyvet kiadatni/kiadni egyszer?


Egyelőre semmiképp, majd ha elég magabiztos leszek.


Egy sportblognak fordítasz, mindig jól ment az angol nyelv?


Elég jól ment régebben is, de miután egy csomó engem érdeklő dolog angolul van, rákényszerültem, hogy jobban rágyúrjak.

Milyen hobbijaid vannak?


Jelenleg? Mostanában az íráson-olvasáson kívül leginkább játszom, de amúgy ebből a szempontból is elég sok mindenben kipróbáltam magam. Rajzoltam (bár nem voltam benne túl kitartó), kötöttem, horgoltam (ez utóbbiban már igen), egy időben lelkesen követtem az aktuális filmeket… Szóval mikor melyik.
Leginkább azokat az elfoglaltságokat szeretem, amikkel hosszan elszöszölhetek, és amikkel alkotok valamit.
A videojátékozás amúgy ilyen régi-új hobbi, gyerekként a C64-et gyűrtem, később lett egy rissz-rossz otthoni számítógépünk, amin elment néhány játék, noha azon a Montezuma’s Returnt próbáltam végigvinni (egyik legnagyobb befejezetlen ügy az életemben).
Komolyabban csak néhány éve játszom (bár nem vallom magam gamernek), amióta szert tettem egy konzolra. Mint minden másban, játékok terén is elég sokfélét szeretek, de leginkább talán az RPG-ket (szerepjátékokat) részesítem előnyben, de szívesen kipróbálok más műfajokat is.


Mit gondolsz arról a kijelentésről, hogy az embernek időről-időre meg kell újulnia, új dolgok felé is kell orientálódni?


Ezzel teljes mértékben egyetértek. Tudom, közhely, de minél több mindent látunk és tapasztalunk, annál többek leszünk. Érdemes nyitni az új dolgok felé, és – persze az ésszerűség keretein belül – minél több mindent kipróbálni. Az írás terén is szeretem különféle témákban és műfajokban kipróbálni magam, így sokszor kénytelen vagyok forrásanyagokat keresni, és utánaolvasni. Általában ennek az a vége, hogy néhány oldal után megkérdezem magamtól: ez eddig miért nem foglalkoztatott? Habár ez az írás egyik legfárasztóbb velejárója, számomra ez egyben a leginspirálóbb és legélvezetesebb is.


Mennyire fontos szerepe van szerinted az az empátiának, a szolidaritásnak, a rászorulókon való segítségnek?


Szerintem fontosnak kellene, hogy legyen, még ha nem is konkrét adományokkal, de legalább egy-egy mosollyal, kedves szóval, megértéssel és elfogadással. Igazából nem kell nagy dolgokat tenni, az ilyen apróságok is sokat számítanak.
Én a magam részéről azzal teszek a „nagy közös”-be, hogy rendszeresen járok vért adni, amikor csak lehetőségem adódik rá, illetve az egészségem is úgy engedi. Igazából erre elég nehezen szántam rá magamat legelőször, de mit sok más dolog, ez is spontán jött. Néhány egészségügyis tanulólány járta a várost, és kérdezgették az embereket, hogy részt vennének-e az ünnepi (október 23-a volt) véradáson. Én pedig úgy gondoltam, hogy miért is ne? Jólesik a tudat, hogy segíthetek másokon.
Ezen kívül a családom idősebb tagjainak segítek, édesanyámnak és a nagyszüleimnek, valamint három és fél éve örökbe fogadtuk a másik nagyapám után „árván” maradt kutyát, Burkust.


Mi életed legemlékezetesebb pozitív élménye, amit megosztanál az olvasókkal?


Amikor Burkust magunkhoz vettük, szegény kutyus teljesen maga alatt volt. A gazdit elveszítette, a hatalmas kertből elhoztuk egy kis kétszobás panelba. Egy hétig csak a szomorú pofiját láttam, azt hittem, már nem fog megszokni sem minket, sem az új helyét… Aztán amikor pár nap múlva elvittük az állatorvoshoz oltásra és jelezni a gazdicserét, ott, a váróban elkezdett mosolyogni, és utána egész nap, mintha akkor helyére került volna benne valami. Persze, ez elég rossz időszak volt mindenkinek, de jólesett, hogy legalább vele rendben leszünk.

Milyen dolgok tesznek boldoggá?


A párom, akivel már tizennyolc éve vagyunk együtt, találkozás a barátokkal, egy kellemes kirándulás, ha találok valami új zenét, amit rongyosra hallgathatok, Burkus kutya… szóval ilyesmik. :D


Ha nyernél egy nagyobb összeget, mit kezdenél vele?


Utaznék, méghozzá sokat. Húgommal régóta beszéljük a Szibéria-Hawaii-Plútó körutazást. :D De komolyra fordítva a szót, valóban utaznék.


Ha visszatérhetnél az időben kinek a bőrébe bújnál?


Hmm… jó kérdés. Erre nem igazán tudok válaszolni, ugyanis a jövő engem jóval jobban érdekel, hogy hová fejlődik a világ, miket fedeztek fel, milyen az új technológia. De abban a korban is szívesebben lennék, aki vagyok – egy átlagember.


Veronika egy novellája:

A rút kiscica

Cilut érkezésekor egy kőből meg agyagból kiépített katlanba vitték, alján egy mesterséges tóval, felül pedig ráccsal fedett korláton át lehetett bekukucskálni. Nem emlékezett, mi történt előtte, de a dörrenések és a félelem néha visszaköszöntek az álmaiban. De már biztonságban volt. Az emberek – később rájött, hogy ők hozzák az állatbébiket – a legjobb családba helyezték, holott gyanította, hogy nem oda szánták, annyira különbözött a többi cicától.

Hiába igyekezett szökdécselni, akár a testvérei, túlsúlyos testét alig bírta felfelé lökni. Ormótlan lábával egyszer dagasztani akarta a cicamama hasát, mire szegény visítva menekült, és hosszú órákig elő se jött. Inkább nem közeledett a többiekhez, csak hagyta, hogy dögönyözzék a rózsaszín, puha tappancsukkal.

A társai elfogadták – ám az emberek nem. Ahányszor meglátták a macskaalomban nyújtózkodni vagy együtt ejtőzni a családdal, hangos nevetésben törtek ki, mutogattak és furcsa szavakat visongtak a zagyva nyelvükön.

Cilu ezért szívesebben töltötte az időt a tóban. Ébredés után villámgyorsan belegázolt, hogy nehogy megpillantsa magát – a csúf, széles szájú tükörképét. A torzan a feje tetejére került apró szeme és füle legalább azt lehetővé tette, hogy a víz alól kukucskáljon.

Ráadásul ebben a közegben könnyűnek, kecsesnek érezte magát, igazi macskának. Úszkálás közben meg tudott feledkezni a csupasz, szürke bőréről és a hatalmas testéről. Ám cicatestvérei még ebben az örömben sem osztoztak vele, hiszen ők már attól prüszköltek és rázták magukat, hogy belemártották a tappancsukat a tóba. Őt azonban továbbra is szerették, amiért nem tudott elég hálás lenni.

Aztán megtörtént a baj. Túl nagyra nőtt – napról napra még nagyobbra, hiába akart kicsi maradni –, és az egyik ebéd utáni összebújós dorombolás során véletlenül ráhengeredett a testvérére, Mircire. Cilu nem értette, miért kiabálnak vele a berohanó emberek és próbálják arrébb taszigálni, ám miután felkelt, meglátta Mircit. Ő számított a legcsinosabb kiskandúrnak az alomban a cirmos-vörös bundájával, valamint hetyke bajszával. Most azonban mozdulatlanul fekve nyöszörögni is alig tudott.

Az emberek felvették a földről a pórul járt macskát, elvitték, aztán később bekötözve, kábán, de legalább életben visszahozták. Cilu azonban nem mert visszamenni az alomba – nem mintha igényt tartottak volna a társaságára. Talán rádöbbentek, hogy nem közéjük való. Cilu egész nap a tóban úszkált, még az ebédre kapott görögdinnyét sem kérte. Egy ilyen szörnyeteg nem érdemel ételt!

A helyzet napok múltával sem változott. Képtelen volt visszatérni a társaihoz, ők hiába akartak békülni. Még Mirci is a tó partjára sántikált, és panaszos nyávogással hívogatta.

A következő reggel Cilu már-már a visszatérést fontolgatta, amikor megjelent két nagydarab ember, ő pedig szúrást érzett a torkánál. Észre sem vette, mikor aludt el, de egy mozgó-zötykölődő dobozban ébredt, ahová szűk rácsokon keresztül szűrődött be a fény. Cilu nehézkesen talpra állt, és kinézett a résen – felette fák lombja suhant el, kintről bűz és por áradt. Elképzelni sem tudta, hová viszik. Talán rájöttek, hogy egy selejt, és meg akarnak szabadulni tőle?

A doboz egyszeriben hangos zökkenéssel megállt, aztán kinyílt az egyik oldala – Cilu pedig az életösztöntől vezérelve kirontott. Az emberek azonban nem követték, csak kiabáltak és intettek neki, majd visszaszálltak a dobozba és elrobogtak.

Cilu ekkor látta, hová került: egy nagy, mocsaras tó partjára, ahol hozzá hasonló, nagydarab, szürke, csupasz lények úszkáltak, dagonyáztak, legeltek. Ekkor ébredt rá, hogy nincs vele semmi baj. Pusztán egy másik fajba tartozik, és nem macska, hanem…

…VÍZICICA! 

 
Balogh Bea (Heaven)


Fotók: Kékesi Veronika saját képei

Eyn munkássága, elérhetőségei

Eynt körülbelül hét éve ismertem meg, Weboldalnépszerűsítő honlapjának köszönhetően. Oldalán jó néhány kortárs művészlélek weblapjának elérhetősége kapott helyet, többek között az első internetes próbálkozásom.

Számos könyv szerzője, megszámlálhatatlan blog és honlap tulajdonosa.

Mikor és milyen apropóból fogalmazódott meg benned, hogy számodra ismeretlen emberek honlapjait népszerűsítsd?

Valamikor 2009 vége felé rádöbbentem, milyen sok tehetséges és értékes embernek van weboldala, amit viszonylag kevesen ismernek. Ezzel szemben mindenféle ostoba hír és pletykaoldalaknak milliós a látogatottságuk. Úgy éreztem, ezen mindenképpen érdemes változtatni, s bár egyedül keveset tehetek, mégis elindulhat egy pozitív folyamat.

Ugyanekkor én is már a sokadik weboldalamat készítettem ingyenes tárhelyen és bennem is megfordult a gondolat, hogyan lehetne ezeket minél több emberrel megismertetni. Ez a két dolog találkozott egymással, ugyanis amit szerettem volna megoldani a weboldalaimmal, sok más ember szintén, így kitaláltam a weboldalnépszerűsítő oldalt.

Itt főként személyesen (online), kerestem fel az általam érdekesnek, értékesnek talált, de nem országosan ismert weboldalak tulajdonosait. Rövid ismertetővel, bannerrel feltettem az oldalamra. Akkor még másképp működött a keresőoptimalizálás, a Google pozitívan értékelte a viszontlinkeket. Ez egy-két évig jó volt, de aztán csökkentettem a bele fektetett energiát. Ugyanis sok weboldal megszűnt, az alkotók eltűntek, nem szóltak róla mi van, s már nem tudtam követni az eseményeket.

Másrészről a weboldal fórumját valamilyen idegen robotoldal folyamatosan spamelte. Mivel ingyenes tárhelyen volt, a szolgáltató fokozatosan csökkentette a lehetőségeket. A fórum és a klub kikerült az ellenőrzésem alól, az oldalon el kellett viselni a reklámokat. Mindenesetre sok emberrel megismerkedtem a weben keresztül, és egy részükkel most is kapcsolatban vagyok.

Milyen témájú honlapokat működtetsz jelenleg? Összesen hány weblapod van? 

Ezt érdemes két részre osztani. Régen ingyenes tárhelyeket használtam, és környezet, zene, könyvek, önmegvalósítás és egyéb témákban 8 weboldalt készítettem. Ezek ma is megvannak kisebb változtatásokkal, például a Tarzanoldalt el kellett költöztetni. Összesen 8-10 blogot is elindítottam, ezek egy része összevonódott. A blogspotos blogjaim, a Régi Új Zenék, Régi Új filmek, Régi Új könyvek ma is élőek és folyamatosan nézik őket. Ezekbe iszonyatos mennyiségű munkát fektettem, sokmindent először írtam le, így rengetegszer próbálták másolni őket.

2016-tól elindítottam az Eyn oldalát, és az Egyéniségépítés -t, amely egyben a vállalkozásom egyik fő profilja is lett. Ha nem számoljuk a statikus oldalak tartalmát, e pillanatig 830 cikket írtam számtalan témában, a legtöbbet önfejlesztés, zenei, filmes, könyves területről.

Már gyermekkorodban is sokrétű volt az érdeklődési köröd?

Igen. Vannak, amik örökre szólnak, de kevés dolog van, ami nem érdekel. Ezért is nehéz, amikor azt kérdezik, mi a kedvenc ... Melyiket mondanám a sok közül?

Milyen vonalon végezted tanulmányaidat?

Szerintem kevésbé lényeges az, amit az iskolában - úgymond kötelességből - tanultunk, mint amit önként, vagy az életben. Az érettségiig jutottam el, s elvégeztem jópár tanfolyamot. A képzések közül a számítógépesek és a grafológus hasznos volt.

De autodidakta módon tanultam a legtöbbet, s ez mind a mai napig tart. Az egyik része ennek az örökös önfejlesztés, egyéniségfejlesztés, a másik az internetes jelenléthez kapcsolódó szakmai tudások. Míg mások sajnálják ilyesmire a pénzt, én rengeteget fordítottam ezekre. Több ezer könyvet olvastam, és jónéhány oktatóanyagot vettem. Ezek azonban kiegészítők, s inkább a technikai megvalósításban segítenek. Az "igazi" tudást a tapasztalat adja és azoknak az embereknek a visszajelzései, akik olvassák és a gyakorlatban hasznosítják, amiről írtam.

Több önismeretről, önfejlesztésről szóló könyved napvilágot látott. Mesélj kérlek az eddig megjelent e-könyveidről!

2011-ben az előző években készült Tedd azt, amit a legjobban szeretsz és amihez a legjobban értesz  kiskönyv volt az első, ami megjelent. Ennek a Facebook oldala ma is népszerű, s lesz még jövője.

2012-ben az 1993-ban írt fantasy kalandregényemet jelentettem meg, Fénysugár az éjből címmel. 2014-ben következett Az önmegvalósítás iskolája, ami egy egyéni rendszer, amelynek használatával bárki kézbe veheti és beteljesítheti választott sorsát. Ennek a napokban jelent meg a bővített, második kiadása, Az önmegvalósítás iskolája2..

Még 2014-ben a Linkajánlás mesterfokon az eredményes linkajánlást mutatta be a gyakorlatban, ez is frissült azóta. Időközben a legnépszerűbb énerősítő, lélekemelő írásaimból közzétettem a Belső szó -t és a spirituális anyagaimból a Pillantás az Abszolútumba -t. Mindkettő ingyenesen letölthető az Eyn oldaláról.

2016-tól sorozatosan jöttek az e-könyvek. Az Egyéniségépítés Gyorsítósáv erősen gyakorlati anyag, az Egyéniségépítés felhasználói számára készült. A 12 szokás/tulajdonság, amely megváltoztatja életed egy rövidebb, amely szintén csak a weboldalamon át érhető el.

Ugyanezen év őszén szinte párhuzamosan készült el két, teljesen eltérő jellegű könyv. A kiváló egyéniség 50 jellemvonása ispiráló példát mutat, s egy ideál az egyéniségépítésnek. A "Te csinálod az egészet!" egy különleges könyv, teljes egészében belső élmény hatására született. Olyan volt, mintha a mindenség legtisztább forrásához kaptam volna hozzáférést.

2017 tavaszában e-könyvként jelentettem meg A személyes energia mesterei -t, amelynek egyes részei egy weboldalon jelentek meg előfizetősen régebben, de már nem elérhetőek ott. Ez regény és párbeszédszerűen ad át egy életre való energetikai tudást, az élet minden területére vonatkozóan.

Utána több év előkészület után megírtam "Az írás a szenvedélyed? Út az olvasókig és az eladásig" című e-könyvet is, amelyben azzal foglalkozom, hogyan lehet az írásainkat eljuttatni minél több emberhez. 

 Itt megtalálható a weboldalaim és könyveim linkje: https://www.eyn.hu/kicsoda-eyn/

További műveket tervezel-e kiadni? 

Igen, például nagyon vágyom rá, hogy időteher nélkül írhassak regényt. Fantázia vonalon, főként szórakoztatásra, illetve komolyabb hangvételű, önmegvalósító mű is tervben van. Utóbbi valószínűleg kapcsolódik a spiritualitáshoz (bár már ez a szó is elkoptatott), valami miatt ez nagy hatással van az emberekre. Velem is érdekes belső élmények estek meg, és többen írtak, hogy leírom azt, amit ők soha sem tudtak volna megfogalmazni és ezzel páratlan felismerésekhez vezetem őket.

Mi kapcsol ki, hol tudsz feltöltődni egy szellemileg kimerítő nap után?

Imádok olvasni. Másrészt szeretek a természetben kószálni gyalog, vagy kerékpárral. Tévét nem nagyon nézek, videót igen, mert ott én választom meg, mi kerül az elmémbe.

Véleményed szerint milyen pozitív tulajdonságokkal kell rendelkeznie a ma emberének?

Az elsődleges a figyelemenergia. Ez a vesszőparipám, mert ezt tapasztaltam, és tapasztalom mindig. Ha valaki megtanulja és megszokja a figyelmét arra koncentrálni amit akar, ami előreviszi, akkor odajut, és eléri amit akar. Ez az, amit a legtöbb ember figyelmen kívül hagy és engedi, hogy a hírek, a reklámok, vagy a közvélemény vezesse és irányítsa.

Számos dolgot mondhatnék még, de ezeket már leírtam az említett 50 tulajdonságot bemutató könyvben, illetve a 12 tulajdonságot a másikban. Mivel a mai világban az inger és az információ túl sok, a figyelemenergia az alap, s ehhez jön minden más. Például, hogy mihez akar kezdeni valaki az életével. Számos ember csak teng-leng, vagy másokat utánoz.

Abban a korban vagyunk, amikor minden napvilágra kerül, s amit egykor a beavatottak tudhattak csak, azt ma már könyvekben is megírják. Csakhogy van itt egy veszélyes elmaterializálódás, mindent, ami szellemi, igyekeznek anyagivá tenni. De az igazi erő az nem az anyagban van. Az anyag csak eszköz.

A „nomen est omen” megállapításról mit gondolsz?

Ez onnan ered, hogy régen nem olyan semmitmondó volt a névadás, mint ma. Egy név azt az egyéni rezgést fejezte ki szóban, ami az adott lényt jellemezte. Persze ettől függetlenül ma sincsenek véletlenek, de nem szeretnék ebbe a témába belemenni, túl messzire vezetne.

Elégedett vagy az életeddel?

Attól függ, mit értesz e szó alatt. Most már nyugodtabb vagyok, mert az általam megéltek és tapasztaltak egy része le van írva, megjelent könyvekben, weboldalakon, blogokon, és a lényege ott van az online tanfolyamokban. Átment valami belőlem, így most már elmondhatom, hogy több volt az életem, mint ami csak rólam szól.

Ami a magán dolgokat illeti, bőven van mit bepótolnom. Számtalan dolog elmaradt, amiről nem mondtam le, például utazgatás a világban.

Melyik országba utaznál el szívesen és miért rá esett a választásod?

Több ilyen ország van. De rájöttem, hogy idővel ez változik, egyik sem annyira fontos, például Magyarországon is nagyon jó helyek vannak. Az egyiptomi emlékhelyek különösen Elisabeth Haich könyve miatt vonzanak. A szavanna nagyon tetszik, de a sztyeppén is tennék egy kört. Amúgy az USA-ban is jó néhány megnézésre érdemes hely van. A melegebb helyekre szívesen megyek.


Balogh Bea (Heaven)


Fotó, montázsok: Eyn saját képei

Vasas Marianna gondolatai, versei

Marianna egy igazán összetett, izgalmas személyiségű, 27. életévében járó költőnő, aki zsenge kora ellenére számos kötettel és elismeréssel büszkélkedhet. Az egri Eszterházy Károly Egyetem kulturális örökség tanulmányok és a Debreceni Egyetem esztétika szakán szerzett diplomákat. Első interjúalanyként ismerkedjünk meg vele.

Debrecenben születtél és élsz jelenleg is, kérlek, pár szót mesélj városodról!

Nem tudnék olyan adatokat mondani, amelyeknek ne tudna bárki utánanézni, a városomhoz fűződő érzéseimről viszont annál inkább mesélnék.

Nem sokat utaztam Egerbe kerülésem előtt, ahol a mesterszakot végeztem, így addig Debrecen volt az „abszolút hely”, viszonyítási alap híján. Azután viszont elkezdett gyötörni a mégiscsak kedves honvágy, az olykor keserédes, olykor felemelő emlékek a legtöbb ott töltött percemet áthatották. Született is pár írás mind az egri, mind a debreceni életérzés mentén haladva. Számomra Debrecen nemcsak a „találkozások városa”, ahogy ismeretes, hanem az egyenes út, a messzeség és az ismeretek városa is. Gyönyörű éveket töltöttem el a páratlan környezetben található Egyetem főépületében, ahol a barátságos légkör megalapozta a tudás áramlását. Bár tervezek a fővárosba költözni több okból kifolyólag, akkor sem fogja ez a pár sor érvényét veszteni, amit abban a fent említett korszakban írtam:

„Végtelent simítok szívem fölé,

a határok múló szeszélyek csak,

vagyok, voltam, s leszek édes rab,

ki szívered rejtekén vált őssé”

Hány éves korod óta művészkedsz?

Alkotni mindig is szerettem, egész kiskorom óta, de írni komolyabb szándékkal emlékeim szerint tizenhét éves korom körül kezdtem el, tehát már tíz éve.

Honnan kaptad ezt az utánozhatatlan szókincset?

Köszönöm a dicséretet, de az utánozhatatlan jelző kissé túlzás. 

Családomnak egyébként nincs költői/írói gyökere, saját magam tapostam ki stílusom ösvényét, és hol kisebb, hol nagyobb bukkanókkal, de mára kialakult egy, a korábbiakhoz képest letisztult hang, ami nem mellőzi azért a jelzőket, az „ornamentikus” részét az írásnak.

Az olvasással kapcsolatban számomra az a legérdekesebb, hogy úgy fejleszti a szókincsem, hogy nem pont azokat a szavakat jegyzem meg, amiket addig ritkán használtam, hanem más korábbi, eltemetett szavak bukkannak újra fel bennem a könyv letétele után. Természetesen eléggé izgága vagyok ahhoz, hogy minden ismeretlen szónak ha nem is, de a legtöbb előfordulónak és engem érdeklőnek utánakeressek.

Egy jó könyv annyira meg tud ihletni, hogy olykor egy-két jó oldal után már dőlnek is a tollamból a betűk.

Nagyon kedvelem az archaizmust, de mára már igyekszem azt megfelelő kontextusba helyezni.

A költészetemre jellemző új szavak alkotása közben nem sokat erőlködöm, és talán csak így, könnyedén, veríték nélkül lehet általánosságban is jó műveket alkotni.

Betűbolond lévén a szavak íze és kicsengése is el tud bűvölni, és a versek írása közben a kifinomultságot, valamint a rejtett összefüggések fürkészését is gyakorolhatom.

Mennyi elektronikus és hány papír alapú kötetedet olvashatják az érdeklődők?

A három, utóbb megjelent könyvem csak papír alapon kapható, az Underground Kiadó, valamint a Colorcom Kiadó gondozásában; az az előttieket a Publionál adtam ki, amik mind elektronikus, mind hagyományos formában elérhetők. Bár pár könyvem „átszervezésre vár”, de összességében eddig tizenkét darab könyvet írtam.

Melyik napszakban jön az ihlet? Jelenleg mi készül?

Bármikor tudok írni, ha nem vagyok extrém módon kimerült, inkább az a kérdés, hogy mikor milyet. A nappali verseim határozottabb hangvételűek, míg az éjjel írottak sokkal sejtelmesebbek, érzelmesebbek. Bár az is igaz, hogy mikor írok, megszűnik az idő érzékelése, így hangulatfüggő az egész. De azért vannak tendenciák.

Jelenleg a tizenharmadik kötetem készül, amiben majd versek és prózák egyaránt helyet kapnak, reményeim szerint idén ki is tudom adni.

Ki a kedvenc költőd és melyik az a vers, amit a legjobban szeretsz?

Rengeteg kortárs és klasszikus költő verse elfér szívemben, így konkrét verset nem tudok kiemelni.

De nagyon szeretem Tóth Árpád, Dsida Jenő, Szabó Lőrinc, Juhász Gyula, Weöres Sándor megérintő, gondolatébresztő líraiságát, a kortársak közül kedvencek pedig igen sokan vannak, felsorolni nehéz, majdhogynem lehetetlenség lenne.

Olyan költők írásaiban szeretek elmerülni elsősorban, ahol a klasszikus értékek nem egyenlők az elavultsággal, az egyediség pedig nem azonos a „túlszabados” megmondással. Fontos, hogy a versnek legyen egy hangulata, ami végig magával ragad, akár egy zene, de a mondanivaló se mosódjon bele ebbe az atmoszférába. Van még egy pár szempontom, de ha valami ténylegesen beszippant, akkor ezek az elvek fellazulhatnak, hiszen a legegyszerűbb szavakkal nagyot mondani, és a legékesebb kifejezésekkel alapvetőt kifejezni éppen úgy lehet értékes. A tálalás és a lényeg egyaránt fontos tényező szerintem. Összességében – szerencsére – nagyon sok kiváló kortárs versíró van, akik közül többen, ha nem is számszerű sikereket értek el, de költeményeik minősége túlszárnyalja sokszor még a klasszikusokét is.

 

 

Melyik zenei irányzat áll a legközelebb hozzád?

Mind a mélyen érintő klasszikus, mind az ezerarcú metál, mind az inspiratív ambient, mind a pörgető elektronikus zene hordoz olyan értékeket, amik hallgatása után rájövök: nem szerencsés egyetlen műfajba tuszkolni magunkat, és hogy jöhet bármi ezeken kívül is, ami elvarázsol, felráz, elemekre bont, majd visszavisz önmagunkhoz.

Milyen hobbijaid vannak?

Az íráson kívül főleg kollázsokat szerkesztek, és szóvicceket is szoktam néhanapján alkotni. 

A tudás hatalom?

A hatalom szó számomra túl negatív színezetű azzal a kinccsel egy lapon említve, amin minden alapszik. A tudás persze lehet hatalom az élet érvényesülő területein, fitogtatása viszont inkább visszatetszőnek tűnik számomra.

A tudás az én olvasatomban nem elsősorban hatalom, inkább öröm, külső és belső felfedezés, önismeret, játék, ugyanakkor komolyság, és nem feltétlen csak oka – testvére is minden kreatív megnyilvánulásnak és éltető továbbszövésnek. 

Mi az életfilozófiád?

Ha helyrebillen valóságod, álmaid is szebbnek látod. De a „valóság” és az „álom” szó tetszőlegesen kicserélhető bármely, semleges végletpárra. 

Mire vagy legbüszkébb azok közül a dolgok közül, amit eddig elértél?

Nemrég értesültem róla, hogy az egyik versemhez a Költészet Napja alkalmából egy budapesti általános iskolában illusztrációt készítettek, ott látni a nevem a kiválasztott klasszikusok között… nem mindennapi élmény volt.

Van olyan emberi tulajdonság, ami taszít? Mi az?

A legtaszítóbb számomra, ha valaki nagyon magas lóról beszél/viselkedik, és megalázó modorában elfelejti: nem az a gyenge, akit el lehet taposni, hanem aki befolyásolható a rosszra, és ezáltal mindenkit eltapos.

20 év múlva hogyan képzeled el az életedet?

Kedvesemmel, ikergyermekeinkkel, egy macskával, kutyával és vadászgörénnyel élek egy különlegesen berendezett házikóban, álmaim állásában bontakozok ki, és írok addigra minimum öt regényt is; mellettem értő-építő, szakmai vagy érző szemmel tekintő olvasók, hátam mögött még további vagy ezer vers. 


Marianna néhány verse:

Pillanat

 

Szemgödrömbe csapott tekinteted villáma,

hogy a dörgésbe tűnő, egyedüli alak

a Maradó egyetlen fényszavát kivárja:

az Örök Mi nyelvére fordító pillanat.

Kezek kezdetén

A kézzelfogható nem tölti be
a két kéz között rejlő ürességet.
A Távolság bong és kong, majd rajong
a testért, ami „ó, mily volt, s de szép lett!”

Üveges formák a kirakatban
elbájolják a külcsínre kacsintókat.
A Távolság reng és zeng, majd dereng
tisztánlátásából a harmatos holnap.

Reggelé az arany zajongás,
éjjelé a hallgatás ezüstje,
a Távolság hang és pang, majd rang
annak, ki gyáva, hogy színét elűzze;

túltestek és túlelemzők ketrecétől
messze felsejlik a kezdethalk jóság.
...át korokon, sorsokon fogom kezed, míg
engedi a véghetetlen valóság.

Kezdeten innen és túl

Kezdetben tűnt nehéznek csak a kezdet.

Indulás ketrecéből majd az élménymadarak

a pezsgő oldódás felé reptettek,

tengerteremtő magaslatok fátylai alatt –

bevarrt szemű felhők szívével láttam,

– a vakság bölccsé finomult csápjaival –

tettem a dolgom, miként azt vállaltam,

a halandó így él rendek szerint, így hal;

e folytonosságot megtörték grádicsok,

egyenetlen felszínükbe botlott a fojtó illem,

aztán egyszer az égpára látásig bomlott,

és eleredtem úgy, hogy nem láthatta senki sem.

Vannak megrekedt, láthatatlan, elemi záporok,

vannak mindent elárasztó semmiség-ködök.

Távolságuk sírjában a ritka középút forog,

kendőzetlen kékség és sűrű avar között.

De ha az út a körökből kifelé szabadul,

a kezdetnehéz illeszkedés is ünnepi látomás.

Nem lesz unt az állandó; hangulat, ha száll, ha hull,

de mindig áramlik: mert mindig lesz egy új végállomás.

A Jövő levele a Jelenhez

Meglátod, majd elered,

sugárzsábás arcodra hull eső.

Meglátod, majd szeretlek,

ha létpókom már csak emléket sző.

Meglátod, s lásd is – lesznek még itt

lemondásból nyíló igenek,

meglátod, az élet végeit

átírják még légző idegek.

Meglátod, húzhatsz, húzol még

rossz sorstételt kosaramból,

meglátod, eltűnik majd a fék,

s lesz még érzéskarambol.

Meglátod, lesz még veszély

a mindent elsöprő csókdacokból.

Meglátod, kérlek, ne félj!

Az álomnyársaló, szebb valótól.

Meglátod, majd ősfekete lesz

minden egy holt, naptalan napon,

meglátod, amikor már nem remegsz

gyermekeidért, s lesz csak nyugalom.

Meglátod, a sokadik első hajnal

selymesebben borzongat, mint bármely.

Ne láss engem, fordulok sziklás arccal

a tenger felé, de csak hogy átszelj...

Balogh Bea (Heaven)


Fotók: Vasas Marianna saját képei