2017. július 18., kedd

Eyn munkássága, elérhetőségei






Eynt körülbelül hét éve ismertem meg, Weboldalnépszerűsítő honlapjának köszönhetően. Oldalán jó néhány kortárs művészlélek weblapjának elérhetősége kapott helyet, többek között az első internetes próbálkozásom.
Számos könyv szerzője, megszámlálhatatlan blog és honlap tulajdonosa.


Mikor és milyen apropóból fogalmazódott meg benned, hogy számodra ismeretlen emberek honlapjait népszerűsítsd?

Valamikor 2009 vége felé rádöbbentem, milyen sok tehetséges és értékes embernek van weboldala, amit viszonylag kevesen ismernek. Ezzel szemben mindenféle ostoba hír és pletykaoldalaknak milliós a látogatottságuk. Úgy éreztem, ezen mindenképpen érdemes változtatni, s bár egyedül keveset tehetek, mégis elindulhat egy pozitív folyamat.
Ugyanekkor én is már a sokadik weboldalamat készítettem ingyenes tárhelyen és bennem is megfordult a gondolat, hogyan lehetne ezeket minél több emberrel megismertetni. Ez a két dolog találkozott egymással, ugyanis amit szerettem volna megoldani a weboldalaimmal, sok más ember szintén, így kitaláltam a weboldalnépszerűsítő oldalt.
Itt főként személyesen (online), kerestem fel az általam érdekesnek, értékesnek talált, de nem országosan ismert weboldalak tulajdonosait. Rövid ismertetővel, bannerrel feltettem az oldalamra. Akkor még másképp működött a keresőoptimalizálás, a Google pozitívan értékelte a viszontlinkeket. Ez egy-két évig jó volt, de aztán csökkentettem a bele fektetett energiát. Ugyanis sok weboldal megszűnt, az alkotók eltűntek, nem szóltak róla mi van, s már nem tudtam követni az eseményeket.
Másrészről a weboldal fórumját valamilyen idegen robotoldal folyamatosan spamelte. Mivel ingyenes tárhelyen volt, a szolgáltató fokozatosan csökkentette a lehetőségeket. A fórum és a klub kikerült az ellenőrzésem alól, az oldalon el kellett viselni a reklámokat. Mindenesetre sok emberrel megismerkedtem a weben keresztül, és egy részükkel most is kapcsolatban vagyok.

Milyen témájú honlapokat működtetsz jelenleg? Összesen hány weblapod van? 

Ezt érdemes két részre osztani. Régen ingyenes tárhelyeket használtam, és környezet, zene, könyvek, önmegvalósítás és egyéb témákban 8 weboldalt készítettem. Ezek ma is megvannak kisebb változtatásokkal, például a Tarzanoldalt el kellett költöztetni. Összesen 8-10 blogot is elindítottam, ezek egy része összevonódott. A blogspotos blogjaim, a Régi Új Zenék, Régi Új filmek, Régi Új könyvek ma is élőek és folyamatosan nézik őket. Ezekbe iszonyatos mennyiségű munkát fektettem, sokmindent először írtam le, így rengetegszer próbálták másolni őket.
2016-tól elindítottam az Eyn oldalát, és az Egyéniségépítés -t, amely egyben a vállalkozásom egyik fő profilja is lett. Ha nem számoljuk a statikus oldalak tartalmát, e pillanatig 830 cikket írtam számtalan témában, a legtöbbet önfejlesztés, zenei, filmes, könyves területről.





Már gyermekkorodban is sokrétű volt az érdeklődési köröd?

Igen. Vannak, amik örökre szólnak, de kevés dolog van, ami nem érdekel. Ezért is nehéz, amikor azt kérdezik, mi a kedvenc ... Melyiket mondanám a sok közül?

Milyen vonalon végezted tanulmányaidat?

Szerintem kevésbé lényeges az, amit az iskolában - úgymond kötelességből - tanultunk, mint amit önként, vagy az életben. Az érettségiig jutottam el, s elvégeztem jópár tanfolyamot. A képzések közül a számítógépesek és a grafológus hasznos volt.
De autodidakta módon tanultam a legtöbbet, s ez mind a mai napig tart. Az egyik része ennek az örökös önfejlesztés, egyéniségfejlesztés, a másik az internetes jelenléthez kapcsolódó szakmai tudások. Míg mások sajnálják ilyesmire a pénzt, én rengeteget fordítottam ezekre. Több ezer könyvet olvastam, és jónéhány oktatóanyagot vettem. Ezek azonban kiegészítők, s inkább a technikai megvalósításban segítenek. Az "igazi" tudást a tapasztalat adja és azoknak az embereknek a visszajelzései, akik olvassák és a gyakorlatban hasznosítják, amiről írtam.





Több önismeretről, önfejlesztésről szóló könyved napvilágot látott. Mesélj kérlek az eddig megjelent e-könyveidről!

2011-ben az előző években készült Tedd azt, amit a legjobban szeretsz és amihez a legjobban értesz  kiskönyv volt az első, ami megjelent. Ennek a Facebook oldala ma is népszerű, s lesz még jövője.
2012-ben az 1993-ban írt fantasy kalandregényemet jelentettem meg, Fénysugár az éjből címmel. 2014-ben következett Az önmegvalósítás iskolája, ami egy egyéni rendszer, amelynek használatával bárki kézbe veheti és beteljesítheti választott sorsát. Ennek a napokban jelent meg a bővített, második kiadása, Az önmegvalósítás iskolája2..
Még 2014-ben a Linkajánlás mesterfokon az eredményes linkajánlást mutatta be a gyakorlatban, ez is frissült azóta. Időközben a legnépszerűbb énerősítő, lélekemelő írásaimból közzétettem a Belső szó -t és a spirituális anyagaimból a Pillantás az Abszolútumba -t. Mindkettő ingyenesen letölthető az Eyn oldaláról.
2016-tól sorozatosan jöttek az e-könyvek. Az Egyéniségépítés Gyorsítósáv erősen gyakorlati anyag, az Egyéniségépítés felhasználói számára készült. A 12 szokás/tulajdonság, amely megváltoztatja életed egy rövidebb, amely szintén csak a weboldalamon át érhető el.
Ugyanezen év őszén szinte párhuzamosan készült el két, teljesen eltérő jellegű könyv. A kiváló egyéniség 50 jellemvonása ispiráló példát mutat, s egy ideál az egyéniségépítésnek. A "Te csinálod az egészet!" egy különleges könyv, teljes egészében belső élmény hatására született. Olyan volt, mintha a mindenség legtisztább forrásához kaptam volna hozzáférést.
2017 tavaszában e-könyvként jelentettem meg A személyes energia mesterei -t, amelynek egyes részei egy weboldalon jelentek meg előfizetősen régebben, de már nem elérhetőek ott. Ez regény és párbeszédszerűen ad át egy életre való energetikai tudást, az élet minden területére vonatkozóan.
Utána több év előkészület után megírtam "Az írás a szenvedélyed? Út az olvasókig és az eladásig" című e-könyvet is, amelyben azzal foglalkozom, hogyan lehet az írásainkat eljuttatni minél több emberhez. 

 Itt megtalálható a weboldalaim és könyveim linkje: https://www.eyn.hu/kicsoda-eyn/

További műveket tervezel-e kiadni? 

Igen, például nagyon vágyom rá, hogy időteher nélkül írhassak regényt. Fantázia vonalon, főként szórakoztatásra, illetve komolyabb hangvételű, önmegvalósító mű is tervben van. Utóbbi valószínűleg kapcsolódik a spiritualitáshoz (bár már ez a szó is elkoptatott), valami miatt ez nagy hatással van az emberekre. Velem is érdekes belső élmények estek meg, és többen írtak, hogy leírom azt, amit ők soha sem tudtak volna megfogalmazni és ezzel páratlan felismerésekhez vezetem őket.





Mi kapcsol ki, hol tudsz feltöltődni egy szellemileg kimerítő nap után?

Imádok olvasni. Másrészt szeretek a természetben kószálni gyalog, vagy kerékpárral. Tévét nem nagyon nézek, videót igen, mert ott én választom meg, mi kerül az elmémbe.

Véleményed szerint milyen pozitív tulajdonságokkal kell rendelkeznie a ma emberének?

Az elsődleges a figyelemenergia. Ez a vesszőparipám, mert ezt tapasztaltam, és tapasztalom mindig. Ha valaki megtanulja és megszokja a figyelmét arra koncentrálni amit akar, ami előreviszi, akkor odajut, és eléri amit akar. Ez az, amit a legtöbb ember figyelmen kívül hagy és engedi, hogy a hírek, a reklámok, vagy a közvélemény vezesse és irányítsa.
Számos dolgot mondhatnék még, de ezeket már leírtam az említett 50 tulajdonságot bemutató könyvben, illetve a 12 tulajdonságot a másikban. Mivel a mai világban az inger és az információ túl sok, a figyelemenergia az alap, s ehhez jön minden más. Például, hogy mihez akar kezdeni valaki az életével. Számos ember csak teng-leng, vagy másokat utánoz.
Abban a korban vagyunk, amikor minden napvilágra kerül, s amit egykor a beavatottak tudhattak csak, azt ma már könyvekben is megírják. Csakhogy van itt egy veszélyes elmaterializálódás, mindent, ami szellemi, igyekeznek anyagivá tenni. De az igazi erő az nem az anyagban van. Az anyag csak eszköz.

A „nomen est omen” megállapításról mit gondolsz?

Ez onnan ered, hogy régen nem olyan semmitmondó volt a névadás, mint ma. Egy név azt az egyéni rezgést fejezte ki szóban, ami az adott lényt jellemezte. Persze ettől függetlenül ma sincsenek véletlenek, de nem szeretnék ebbe a témába belemenni, túl messzire vezetne.




Elégedett vagy az életeddel?

Attól függ, mit értesz e szó alatt. Most már nyugodtabb vagyok, mert az általam megéltek és tapasztaltak egy része le van írva, megjelent könyvekben, weboldalakon, blogokon, és a lényege ott van az online tanfolyamokban. Átment valami belőlem, így most már elmondhatom, hogy több volt az életem, mint ami csak rólam szól.
Ami a magán dolgokat illeti, bőven van mit bepótolnom. Számtalan dolog elmaradt, amiről nem mondtam le, például utazgatás a világban.

Melyik országba utaznál el szívesen és miért rá esett a választásod?

Több ilyen ország van. De rájöttem, hogy idővel ez változik, egyik sem annyira fontos, például Magyarországon is nagyon jó helyek vannak. Az egyiptomi emlékhelyek különösen Elisabeth Haich könyve miatt vonzanak. A szavanna nagyon tetszik, de a sztyeppén is tennék egy kört. Amúgy az USA-ban is jó néhány megnézésre érdemes hely van. A melegebb helyekre szívesen megyek.


Balogh Bea (Heaven)


Fotó, montázsok: Eyn saját képei


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése