Stábel Rezső költészete és fényképészete

Rezső Budapesten született, életében jelenleg Mosonmagyaróvár és Bécs városa játssza a meghatározó szerepet. Szerénysége, szépségszeretete és művészi alázata költeményeit és fotóit egyaránt áthatják.

Hány éve szippantott magába az irodalomi közeg? Hogy jött a késztetés, hogy lejegyezd első versed?

Nagyon köszönöm a felkeresésed és hogy írsz rólam. Megtisztelő a figyelmed. Az irodalmat, mindig is szerettem, ezen belül, szinte mindent. Szeretek olvasni, mindig is érdekeltek az emberi érzések, a természet, a történelem a gyönyörű természetbe csomagolva. Próbálom megfejteni egy-egy történetben, versben, leírásban, az alkotó mire is gondol, mit érez, mit érzett amikor leírta a gondolatait, történetét. Amennyiben ezt lehet szippantásnak hívni, akkor ez az. Az erőltetett dolgokat nem szeretem, gondolok itt a megfelelési kényszerre. Valahogy szerettem volna mindig eltenni a gondolataim, a kiváltó okokat lejegyezni, megfogalmazni. Okulásként is és hogy megmaradjanak. Inkább magamnak, mint hogy bárki másnak, hiszen nincs jogom senkinek az életébe beleszólnom. Ez nálam tabu. Próbálok így élni. A versírás kezdete? Pár éve történtek az első próbálkozásaim ez ügyben. Sete-suta kis "versikék". Érzelmi hatásokra születnek általában.

Milyen versforma megírása jelenti a legnagyobb kihívást számodra?

Jó dolog ez az internet! Segítségével megismerhettem versírókat, maiakat és olyan régi költőket és írókat, akiket nem ismertem még, határon túliakat is. Nagyon sok ismerősöm lett ezáltal. Amikor posztolni kezdtem a kis tákolmányaim, kaptam visszajelzést ezekről. Verses csoportokba kerültem, boldog voltam hogy van olyan, akiknek tetszenek az írásaim, érzéseim, gondolataim., látnak bennem valamit. Egy kis csoportban vagyok már több éve. Itt nagyon sokat tanultam a társaktól. Kiváló versírók, csodás emberek vannak közöttük. A csoportban hétről-hétre, játékos feladványokra írunk. Itt szinte minden alkalom kihívás, mert számomra eddig ismeretlen versformákban is írunk, próbálunk írni. Közösen, egymást segítve, hibáinkra felhívva a figyelmet. Őszinte, tiszta műhelymunka folyik.

Kik a kedvenc költőid, íróid?

Mindenki, akinél látom hogy mit akar, miről akar írni. Mit akar átadni, miért akarja. Tisztelem a régi nagyokat, tisztelem a maiakat, akik alázattal írnak. Vallom, hogy nem biztos hogy mindenki megérti, mit is akar az az ember, aki valamiért megírta a versét, történetét. Sokan másképp értelmeznek dolgokat, ami nem baj, hisz mint írtam, -és most csak a magam nevében beszélek- magamnak próbálom eltenni az érzéseim. Természetesen boldog vagyok , ha valaki megért és érez.

Milyen elismerések birtokosa vagy?

Mizsei Norbi barátommal, pár éve kiadtunk egy kis verses kötetet, Herczog Gyuláné, Pilla közreműködésével, segítségével. Ezen kívül két antológiában jelentek meg verseim. Ha ez elismerésnek számít, akkor ez az, mert aki megszerkesztette, segített a megjelenésben-jelen esetben Pilla-, látott, lát bennünk valami fantáziát. Ezeken kívül a legfontosabb elismerés nekem, az olvasók visszajelzése, megosztása verseimnek. A Litera-Túra Irodalmi és művészeti Magazin, több éve oszt meg tőlem verseket. Erre is nagyon büszke vagyok és boldoggá tesz.

Mikor kezdted a fotózást? Egész életedben közel álltál a természethez?

Mindig. Vidéki srácként, gyermekkorom, szinte a természetben zajlott. Nagyon szeretem, minden színével, jelen lévő életével, élettelenjével. A régi kis fényképező masinák, még nem adták mindig vissza a természetképek hangulatát. Mostanában, már elérhetőek azok az eszközök, amikkel vissza tudjuk adni egy tárgy, egy virág, egy állat színeit, hangulatát. Telefonnal kezdtem, most van egy picit komolyabb gépem, aminek a megismerését még tanulgatom. Ha tehetem, kint vagyok erdőben, réten, hegyen. Egész évben. Fontos nekem a tisztaság, a természet ezt adja nekem, minden kincsével, varázslatával.

Van-e kedvenc témád?

Felhők, virágok, gombák. Minden akár apró élőlény, színével, tetteivel, vagy azzal csak hogy van, a mi gyönyörűségünkre. Minden tárgy és élőlény ami valamit ad, amit érzek és aminek van mondanivalója.

Egyedül jársz felfedezőutakra vagy melléd szegődik más is? Melyik napszakban szeretsz leginkább kattintgatni?

Általában egyedül. Hajnalban és késő délután, általában jobbak a fények. Viszont én, amikor csak tehetem, úton vagyok.

Verseket írásán és a fényképészeten kívül milyen más érdeklődési köreid vannak?

Szeretem a sportot, a zenét, a művészeteket. Szeretek játszani. Internetes játékokkal (is).

 
Milyen internetes felületeken érhetnek el a művészeted iránt érdeklődők?

Facebook privát oldalam, valamint van egy kis verses oldalam, aminek a neve: Vers nélkül csak koldus vagyok, szintén Facebook.

Milyen dolgok tesznek boldoggá?

A szépség, a nyugalom, a megértés és türelem. A nem elvárás a másiktól. A szabadság, minden téren. Nem várok el senkitől semmit és nem is akarom hogy tőlem elvárjanak.

Mi a legszívmelengetőbb emléked (akár a művészi világból akár a hétköznapiból)?

Sok van. Szeretek találkozni barátokkal. Főleg ha sok-sok ideje nem találkoztunk már. Felhőtlenül beszélgetni, örülni egymásnak. Ezeknek a találkozásoknak a hangulata megfogalmazhatatlan. Nagyon sok barátom van a versek révén. Amikor így összefutunk, gondolhatod milyen emelkedett a hangulat!

Egyszer, pár éve, egy kislányt elütött egy autó. Vékonyka, 12-13 éves lehetett. Elsőként rohantam oda az útra ahol ájultan feküdt.. Látható sérülései nem voltak, hol magához tért, hol elájult. Tanultam a segélynyújtást, azt hogy ilyenkor mit szabad és mit nem tenni. Ezek alapján elláttam őt. Volt egy kritikus pont, amikor a nyelvét lenyelte, de sikerült segítenem. A mentő érkezéséig ott voltam, aztán eljöttem. Pár hét múlva, láttam őt a buszon. Munkából mentem haza és ő is ott utazott a barátaival. Háttal állt, de egyszer csak megfordult és rám nézett. Pár méterre álltunk egymástól. Nem szólt semmit, csak mosolygott rám. Szemei beszéltek, nem kellett a szó. Odajött és adott két puszit. Aztán többé nem láttam. Boldog voltam nagyon.

 

Kik azok a személyek, akikre felnézel a világtörténelemből?

Azokra, akik adtak, adnak.. Adtak, adnak szépséget, tudást és esélyt az életre. Önzetlenül, elvárás nélkül.

Sorolj fel kérlek három olyan pozitív emberi tulajdonságot, amit fontosnak tartasz, hogy mindenki rendelkezzen vele!

Szeretet, önzetlenség, bátorság.




Rezső fényképeiből: 

 

 

 

 

Rezső néhány verse:

Sehol egy lehelet

Szerettem volna inni veled,

egy forró puncsot az utolsó éjjelen...

A tömegben állva, két izzó lehelet,
csimpaszkodott volna, az enyém és a tied.

Nem láttam volna,

csak a szemedben vibráló fényeket!

Nem éreztem volna ízeket,

hisz csókod ereje mindent feledtet!

Szerettem volna átfagyni veled.

Melengetni egymást kabát alatt.

Hidegtől pirosló arcod nyakamhoz húzni,

érezni, ahogy lüktet a szíved.

Elmúlt az utolsó éjjel nélküled.

Az utcák kövén, dermedt szerpentinek.

Nincsenek vibráló fények.

Fázom. Sehol egy lehelet...

Kapaszkodó fosztogató

Hajnalra hűvösebb a ház,

a kályhában pislákol néhány parázs,

és a meleg paplan kapaszkodik,
én nem, de ő még álmodik.

Foghatót keresek, vágyok,

cukortalan kávé mellett állok,

most csak az egyetlen elérhetőm,

a felkelő Nap, derengőn.

Decemberi ébredő fény!

Mely még most is élő, örök remény.

Felpofoz a hideg kábulatból,

fájón üres hangulatból.

Gyújtóst keresek, indulok,

a napsugarakból fosztogatok.

Az egyetlen erőt adó kincsem,

feloldja jeges bilincsem.

/ 2015. December 1./

A földre borulva

A csodát vártam akkor.

Megjelenik és kilép a narancs ködből.

Nem zavart a csípős hideg s hogy csalóka a szél.
Térdig érő harmatban más, mindig más a hajnali világ.

Nem is veszed észre!

Cipőd vízben úszik, szédít a látvány!

Káprázatban, színek közt, zajok döfnek,

örökben gyógyuló sérülést, izzó léleksebeket.

Fogyhatatlan az a vágy!

A szépet akarni, hajtani, keresni!

A megismerhetetlent, egyszer megölelni...

Aztán végleg leborulni, a fénylő tisztaság előtt.

Sodrásban

Sodródom, lélekvesztőm repül a széllel.

Most minden más, most a remény vár.

Megérkezem hozzád, csodás kikötődbe.
Lehorgonyzok álomcomb szigetednél.

Felderítem az összes, az utolsó kincssejtedet.

Végigcsókolom a csábító, puha kéjpihéket.

Egyesével lélegzem a gyöngyöző illatbuborékod.

Édes barlangodhoz jutok, nedveden siklok mélyére.

Kebledbe kapaszkodok, csókot lopok köldöködre.

Hajad zuhatagán evezek, ajkad vonzása sistergő.

Tüzes nyelved az ágy, vágytól izzó fekhelyem lesz.

Forróságban alszom, pihegő izzadságcseppeden.

Egyetlen tánc az élet

Az időd véges, hidd el csak annyira elég,

míg szivárványt látsz az égen, villanásnyi kép.

Tömörödik a rengeteg szín a sok derék,
és mikor megszületsz, útlámpás, ezernyi ég.

Makulátlan esélyek, sorakozó lángok,

olyan aprók és mind annyira sebezhető.

Magányos porszemként, sokszor hiszed és vágyod,

mi megismerhetetlen, az is elérhető.

A gyertyák kihunynak sorban, a filmed pörög,

minden elszalasztott lehetőség ott lángol.

Kezdésnél biztos földedre, feledés görög,

az elmúlás megszabott, az időddel táncol.

Hol alszom majd?

Hangom egyre halkul, rekedtes,

a fáról hulló levél sem veretes,

néha a szél viszi, vele száguld,
ott, ahol az öreg tölgy csókot árult.

A kettétört fa most halkan hörög,

rajta akkor is az élet pörög,

magjából távolabb, nem messzire,

sarja a napot kebelezi be.

Orbánctól szenved külső és belső,

láztól forrong, cseppen a sok felhő,

mire leérnek hideg szilánkok,

bennük vakulnak a büszke virágok.

Szirmok csonkán, fagyosan is szépek,

gyökérben élnek, kezdődnek a létek,

a múlt lehullik, az új utat tör,

létdárdáktól púpos, lüktető a Föld.

Gazdag nem leszek, szegény sem vagyok,

tavasz jön el, zsonganak a napok,

kiolvadok majd sziromból törve,

porszemként alszom el, magyar földben.

Az igazság partjain vetélve

Tegnap megint rám pirítottál.

Tesztelve a nyomorúság.

Utolsó csikked égett bőrömön,
fájt, mert nincs igazság.

Így csak ő tud fájni, ez a mihaszna,
ki oly magabiztos ha ezer száj ordítja,
mind saját kéjében tobzódva,
üvöltve, sikítva, káromolva.

Mégis az az egy, az a pillanatnyi,
az elmében akar hatványozódni,
furakodva tiporja az érveket,
nem ismer bocsájtást, érzelmeket.

Tegnap megint rám pirítottál.
Hibáim vérző tengerek.
Az igazság partjait hiába mossák,
ha neked az egod a fegyvered.

/2016/

Balogh Bea (Heaven)


Fotók: Stábel Rezső saját képei