Pintér Janka nyüzsgő napjai, gondolatai és tervei

Jankával három éve találkoztam Budapesten, egy a Spinoza Színházban megrendezett irodalmi felolvasó délután keretein belül. Igazán sokoldalú, őszinte, nyitott gondolkodású és céltudatos fiatal hölgyet ismerhetünk meg személyében.

Híres szülők gyermekeként nőttél fel. Hogy emlékszel vissza a gyermekkorodra?

Imádtam a gyerekkorom. Az egészet a színházba, koncertekre, és hotelekbe járás határozta meg. Az utóbbi azért, mert anyukám – Janza Kata – mindig magával vitt a vidéki fellépéseire, ami után egy nyugis hotelben töltöttük az éjszakát, és általában ott is maradtunk pár napot pihenni, wellnessezni. Anyukám, révén, hogy mindig is tele volt munkával, próbálta összekötni azt pihenéssel, és családi programot csinált belőle. Végtére is a színészet tökéletes szakma erre a célra, és én mindig igyekeztem kihasználni az adott lehetőségeket. Ebből ered, hogy máig is kívülről tudom az összes musical darab szövegét. Imádtam színházba járni.
Apukám inkább a sportos oldalát képviselte az életemnek. Négy éves voltam, amikor először lóra ültetett. Azóta is eljárok vele lovagolni, az egésznek a hangulatát megszerettette velem.
Híres szülők gyermekeként más volt felnőni, mint a többi gyereknek. Mindig úgy éreztem, hogy több szeretetet kapok, és nem feltétlen miattam, hanem mert ismerték anyáékat. Nem hívnám megkülönböztetésnek, inkább csak úgy mondanám, hogy mindig más polcra helyeztek az emberek, mint a többi gyereket körülöttem. Sokat jártak anyáék egyébként énekelni az óvodába. Ezeknél az alkalmaknál is furcsa volt, hogy nem úgy ültem ott, mint közönség, hanem mint az ő gyerekük. Egy bennfentes. Viszont ezek a megkülönböztetések sosem okoztak hátrányt az életemben. Sőt, szerintem ritka, hogy valakinek ilyen színes gyermekkora legyen.
Furcsa, de mindig jobban szerettem otthon lenni, mint például egy iskolai kiránduláson. Lehet, hogy el voltam kényeztetve, de hogy itthon mindig jókedv volt és nevetés, az biztos.

Éreztél valaha nyomást magadon, és azt, hogy tőled többet várnak az élet különböző területein, mint egy „átlagembertől”?

Nem emlékszem ilyenre. Lehet, hogy volt, de akkor én azt nem éreztem. Sem a tanáraimtól, se az iskolai színjátszón, senki nem tett rám nyomást azért, mert híresek a szüleim. Szerintem nem tekintettek rám máshogy, mint egy „átlagemberre”. Hiszen a színészek is ugyanolyanok, mint a többi dolgozó ember körülöttük. Más az életritmusuk, kicsit őrültebbek, más hajtja őket, mások a céljaik, de emberek. Ők ezt csinálják, mások azt. És senki nem várta el tőlem, hogy én azt csináljam, amit ők, vagy bármi hasonlót. Még a különböző TV műsorokban is magamat adhattam. Legalábbis, én nem szeretem megjátszani magam. Igyekszem mindenhol a saját személyiségemet és gondolataimat képviselni.

Gyermekkorodban milyen pályát képzeltél el magadnak?

Színészi, újságírói, riporteri szakmákban gondolkodtam. A színészet nyilván nagyon közel állt hozzám, és mivel sokat jártam színházba, többször is elképzeltem, milyen lenne ott állni a színpadon. Aztán az is kiderült, hogy lenne hozzá tehetségem, hiszen már hetedik osztályban kiválasztottak a Holdbéli csónakos főszerepére a gimnáziumi iskola színjátszója keretein belül. Élveztem csinálni, de ahogy nőttem fel, rájöttem, hogy nem biztos, hogy ez a megfelelő szakma számomra. Az ember, amíg elér a színpadig, nagyon sok megpróbáltatáson megy keresztül, és lehet, hogy azt az én lelkem nem bírná. Vagy nem is tudom, nem szeretem, ha megaláznak, vagy ha nem azt kapom, amit megérdemelnék, pedig ebben a szakmába ez sajnos elég gyakori. Elképzeltem, ahogy bizonytalanságban élek le éveket, mert mondjuk, nem kapok szerepeket. Anyának könnyű dolga volt, hiszen ritka az olyan hang és tehetség, mint amivel ő bír. Nem csoda, hogy még máig is övé az összes főszerep. Rám viszont már nem biztos, hogy ez várna.
Az újságírás és a műsorvezetés szintén nagyon közel áll hozzám. Már gyerekkoromban is nagyon szerettem írni, az általános iskolai tanárom mindig kiemelte a fogalmazásaimat, amiket fel kellett olvasnom. Nagyon gazdag szókinccsel rendelkeztem, hiszen a bébiszitterem már óvodás koromban megtanított olvasni, és mire elértem az általános iskola első osztályáig, számtalan könyv és tudás a birtokomban volt.
A kommunikáció, az emberekkel való kapcsolattartás és beszélgetés szintén egy általam kedvelt terület.
Egy biztos, sosem tudtam egy irodában, papírtömegek fölött görnyedve elképzelni magam. (Más kérdés, hogy az óta felnőttem, és sok minden megváltozott körülöttem. Például rájöttem, hogy irodában is lehet izgalmas dolgokat csinálni. Vagy mondjuk a bíróságon. Innen jött a jog, ami az utóbbi években rettenetesen elkezdett érdekelni.)

Idén kezdted el jogi tanulmányaidat. Pontosan mi leszel, ha lediplomázol?

Inkább jogász, mint ügyvéd. De egyelőre nincs egy konkrét irányvonal, amit követnék. A jognak nagyon sok területe van. Az egyetemi tanulmányaim alatt ezeket egyre jobban meg fogom ismerni, és idővel majd úgyis eldől, melyik érdekel igazán, melyik az, amivel foglalkozni szeretnék. 

Édesapád, Pintér Tibor Magyarországon egyedülálló színház, a Nemzeti Lovas Színház igazgatója. Mit jelentett számodra a Honfoglalás című rockoperában szerepelni? Terveztek-e további közös produkciókat? 

Apukám társulatát már kicsi korom óta ismerem. Mindig is olyanok voltak nekem, és apának is, mint egy második család. Apa mindig viccelődött, hogy majd egyszer berak engem egy darabba, de sosem vettem komolyan. Az egy nagyon vicces történet, hogy kerültem végül a színpadra.
A barátnőmmel, Adéllal, a nagymamámnál voltunk Szigetszentmiklóson. Anyukám néha levitt minket, ilyenkor ott is aludtunk, és másnap mentünk csak haza. Azon az estén mamám kitalálta, hogy csináljunk neki egy „előadást”, amiben táncolunk, énekelünk, verset mondunk, stb. Apukám is átjött, hozott sört meg popcorn-t, leültek nagymamámmal a kanapéra, mi meg csináltuk a „műsort”. Persze senki nem vette komolyan, hiszen ez csak egy játék volt. Apukám az egyik tánc után egyszer csak felpattant, felkapta a telefonját, és felhívta a színház koreográfusát, hogy rakjon be minket a Honfoglalás című rockoperába, mint táncosok. Hát így történt. Adéllal aztán lelkesen jártunk a próbákra, bár már akkor is gondot jelentettek a hosszú szigetszentmiklósi próbafolyamatok az iskolai tanulmányok mellett. Ellenben egy új világ nyílt meg előttünk, és rettenetesen élveztük az előadásokat. Ez egy rendkívül meghatározó időszak volt az életünkben. Egy ilyen színházi közeg teljesen új kapukat nyit meg az ember előtt, és, hozzátenném, magában az emberben is. Én még szerepeltem pár előadásban, például a Mátyás az igazságos, - vagy a Trója című rockoperában. Mégis talán a Honfoglalás áll hozzám legközelebb, hiszen az volt az első darab, amiben játszhattam, és amit még különlegesebbé tett az, hogy apukám, anyukám, a féltestvérem, Máté, és a legjobb barátnőm is egy színpadon állt velem. Olyan volt, mint egy családi darab.
Az érettségi, és az egyetemi tanulmányaim miatt sajnos nincsen időm arra, hogy további produkciókban szerepeljek. Apával és a társulattal is rendkívül keveset találkozom, és az új emberekkel sem vagyok olyan jóban, mint a régi csapattal. De apával tervezzük, hogy egyszer lóháton eléneklünk egy duettet az egyik gálájukon a lovas színházban. Annak nagy varázsa lenne.

Milyen szerepeket játszanál még el szívesen?

Nagy szerepekről én csak ábrándozni tudok. Sisi szerepe számomra a legvonzóbb, leginkább azért, mert édesanyám az Elisabeth című musicalben kapta meg az első főszerepét. Sisi egy álomszerep, sokszor ábrándozom arról, hogy én alakítom. Néha az álmomban Elisabethként állok egy színpadon, és anya tapsol. De szívesen eljátszanám Carment a Fame című musicalből, vagy mondjuk a lányt a Dzsungel könyvéből. Ezek a szerepek nagyon sok munkát és energiát igényelnek, nem beszélve arról, hogy ha ilyen komolyan gondolkodnék a színészetben, járnék énektanárhoz, és színi kurzusokra. De most más élvez prioritást az éltemben. 

A tánc, az éneklés vagy a színészet áll közelebb hozzád?

Ez egy nagyon nehéz kérdés. A tánc és a színészet egyaránt nagyon közel áll a szívemhez. De ha választanom kellene, talán mégis a tánc mellett döntenék, hiszen azt már tizenkét éve csinálom. Hét éves voltam, amikor elkezdtem balettozni, később pedig átkerültem a Cassandra Táncművészeti és Sportegyesülethez, ahol modern, és kortárs táncokat tanulok. Nagyon szeretem az itteni csapatot. Komoly eredményeket is értünk már el, egyik évben részt vettünk a Horvátországban megrendezett Tánc Világbajnokságon (Global Dance Competition), amin második helyezést értünk el. Rendkívül büszke voltam magunkra! Nagyon sokat köszönhetek a tánctanáromnak, Szili Verának. 

Édesanyád Janza Kata színművésznő. Szoktak hozzá hasonlítani?

Leginkább azért, mert külsőleg és belsőleg is nagyon hasonlítunk. Sokan anya kollégái közül, amikor szembemegyek velük az utcán, hüledezve állítanak meg, hogy „Jézusom, azt hittem a Kiskati jön velem szembe!” Egyébként sok bennünk a közös, több mindent ugyanúgy csinálunk, és hasonlóan látjuk a dolgokat. Legutóbb a csillaghegyi közösségi házban szavaltam Andrics Alpár költő verseit egy Irodalmi Csillagdélután alkalmából. A rendezvény végén pár idősebb hölgy odalépett hozzám gratulálni. Páran megemlítették anyukámat, és mondták, hogy ők már korábban is tudták, hogy én a lánya vagyok. Az egyikük erre azt mondta, ő csak hallotta a nevem, de nem is gondolta volna, hogy a Janza Kata lánya vagyok. Akkor döbbent rá, amikor szavalni kezdtem.

Van-e példaképed a nemzetközi színházi - és filmes világból?

Van egy nagyon tehetséges, fiatal színész, név szerint Vecsei H. Miklós, akire nagyon felnézek. A színművészetin végzett, jelenleg a Vígszínház tagja. Számos darabban játszott már, több szövegkönyvet írt, mindemellett esteket csinál és tizennyolc évesen már két verseskötete is ki lett adva. Példaképnek is nevezhetném, de inkább azt mondanám, hogy óriási rajongója vagyok.
Egyébként anyukám a példaképem. 

Ki az a személy akinek a véleményére minden körülmények között adsz?

Anyukám, egyértelműen. Úgy fordulok hozzá, mint a legeslegjobb barátnőmhöz. Minden témáról tudok vele beszélgetni, és kölcsönösen adunk tanácsokat egymásnak. Jobban ismerjük egymást, mint magunkat, így ez megkönnyíti a dolgokat, mert látjuk egymás hibáit is, valamint tudjuk, hogy mi lenne jobb a másiknak. Minden apróságot megkérdezek tőle, amivel kapcsolatban nem tudok dönteni (pl. hogy melyik pólót vegyem fel, milyen színű legyen a körmöm, stb.). Múltkor felhívtam, hova menjek bulizni. Egyből tudta, hol érezném magam jobban. A komolyabb témákkal sincsenek szerencsére problémáink. Sajnálom azokat a barátnőimet, akik nem tudnak szexuális, párkapcsolati, vagy hasonló kaliberű témákról beszélgetni a szüleikkel.

Milyen történés késztetett arra, hogy papírra vesd az első versed? Milyen műfajú műveket írsz?

Szerintem az első versemet karácsonyra írtam nyolc évesen. Onnantól kezdve bevett szokásommá vált, hogy minden ünnepségre, szülinapra, névnapra, anyák napjára verset írok a szeretteimnek.
Fogalmam sincs, mi késztetett arra, hogy komolyabb témáról írjak. Egyszer csak fogtam egy tollat meg egy papírt, és írtam valamit. Öt perc múlva kész lett a vers. Az eredményt senki nem hitte el a családban. Ezekből a lírai versekből nagyon keveset írtam. Nem tudom, mi kell hozzá, de az biztos, hogy valami eufórikus hangulatról van szó. 

Mi a legemlékezetesebb élményed?

Rendkívül eseménydús életem van, úgyhogy erre nagyon nehéz válaszolni. Két éve anyukámmal elutaztunk Berlinbe. Az Operettszínház ott turnézott éppen a Szépség és a Szörnyeteg című musicallel, és elhívtak minket nézőnek. Anyával öt napon keresztül várost néztünk, vásároltunk, színházba jártunk és múzeumokat látogattunk. Azóta is nagyon jó érzéssel tölt el, amikor ez a pár nap eszembe jut. Egy hete derült ki, hogy idén karácsonykor Münchenbe megyünk. Már alig várom. 

Meglátásod szerint mik a legfontosabb dolgok az életben?

Elsősorban az, hogy pozitívan álljunk hozzá mindenhez. Mindennek a jó oldalát kell nézni, így könnyebben el lehet kerülni a csalódásokat, hiszen az életünk nem mindig úgy alakul, ahogy eltervezzük.
Ami számomra még rendkívül fontos, hogy szeressük egymást. Nagyon sok ember van körülöttünk, akikkel különböző szituációkban ismerkedünk meg, és sokszor már kezdettől fogva eldöntjük, hogy kit szeretünk, és kit nem. Szerintem ez egy nagyon rossz hozzáállás. Szeretem minél jobban megismerni az embereket, és ha esetleg valaki bántana engem, akkor sem fordítok neki elsőre hátat, hanem inkább próbálom megérteni, miért tette, mi az, ami bántja őt, és hogyan tudnék rajta segíteni. Mind emberek vagyunk, csak különbözőek. Pont ez az érdekes bennünk, az életünket is különbözőképpen építjük fel. De ha nem szeretetben, megértésben és harmóniában élünk, akkor csak megnehezítjük a dolgokat.

Melyik országban tudnád elképzelni az életed és miért rá esett a választásod?

Németországban. Talán a berlini utazás miatt. Szeretem a nyüzsgő életet, az aktívságot, a gyorsaságot, a sok embert, a hatalmas modern épületeket. Bár az első nyelvem az angol, a második olasz, németül pedig egy szót sem tudok a bemutatkozáson kívül, valahogy mégis ahhoz húz a szívem.
Egyébként nem vagyok egy válogatós ember, sőt, imádom, ha bele kell helyezkednem egy számomra idegen helyzetbe. Szeretem a különböző helyeket, mert mindegyikben mást találok szépnek és izgalmasnak. Tulajdonképpen bárhol elélnék. Nagyon alkalmazkodó ember vagyok, és imádok utazni.

Mi volt a legmeghökkentőbb kérdés, amit feltettek neked? 

Nem emlékszem ilyenre. Páran nem értik miért csinálok néha furcsa dolgokat, és rákérdeznek, hogy ezt most miért kellett, vagy honnan jött ez nekem, miért vagyok ilyen furcsa, stb. Ezekre nem nagyon tudok válaszolni, én egy ilyen ember vagyok, egy kicsit szórakozott, nem bírok sokáig komoly maradni, különben elkezdem unni magam. Akik ismernek, már tudják, hogy mit miért csinálok, és igyekszem olyan emberekkel körülvenni magam, akik partnerek ebben. Egyébként nagyon fel tudok nézni arra, aki keveset bolondozik, és mindig komoly. Az én családomban ez nagyon ritka. Állandóan szórakoztatjuk egymást. Nálunk a nevetés és a bolondság áll a középpontban.

Szerinted mennyire fontos a külső az életben való boldoguláshoz?

Ez olyan, mint amikor ugyanezt a kérdést felteszik, csak a pénz a kérdés, és egyedül én gondolom azt, hogy fontos. A külső is ugyanúgy számít szerintem. A szépség, a megfelelő kinézet is egy erény. Ugyanúgy, mint az intelligencia, a tehetség, a rátermettség. Sosem gondoltam úgy, hogy a külső fontosabb a belsőnél, sőt, szerintem, aki szép belsővel rendelkezik, kívül is megszépül. Sajnos a mai világban nagyon sok olyan példát tudunk mondani, ami előtérbe helyezi a kinézetet. Nemrég mesélte egy barátnőm, aki most kezdett el dolgozni hostessként a Zeneakadémián, hogy különösen figyelnek arra, hogy szép és gondozott lányokat vegyenek fel. Ha nem vagy elég csinos, sajnos csúnyán viselkednek veled, és rosszabb helyre állítanak be. 

Mi az amit a saját károdon tanultál meg?

Két dolog. Az egyik: nem szabad rágörcsölni a dolgokra. Nem olyan rég egy hétig kórházban feküdtem reflux miatt. Már majdnem gyomorfekélyem is lett, annyira stresszes voltam. Azóta lazán veszek mindent, megtanultam bízni magamban és a képességeimben. Már az érettségi időszakban is sokkal nyugodtabb voltam. Mindenki belém traktálta, hogy ettől függ az életem. Nyilván az ember igyekszik maximumot nyújtani az élet minden területén, de úgyis minden úgy fog történni, ahogy azt az ember képességei szerint alakítja.
A másik az, hogy meg kell tanulni megszabni a határokat. Én egy olyan ember vagyok, aki nagyon nehezen tud nemet mondani. Mindenbe beleugrom, amit felajánlanak, és nem foglalkozom azzal, hogy ezzel félbeszakítok, vagy hátrahagyok sokkal fontosabb dolgokat. Egy nagyon egyszerű példa a bulizás, tanulás helyett. Most, hogy elkezdtem az egyetemet, rájöttem, hogy nagyon sokat számít, ha hétköznap elmegyek bulizni. Megszakítja az egész hetemet, felborítja a bioritmusom, ami azt eredményezi, hogy fáradt leszek, és nem marad energiám sem a tanulásra, sem magamra, sem a körülöttem élő fontosabb emberekre, mint például a családom. Persze ezt eddig sokat hallgattam a nagyszüleimtől, csak sosem hittem nekik. Vagy csak nem akartam. Egyszer aztán összesűrűsödött minden, tanulnom kellett volna, de fáradt voltam, anyával összevesztem, az itthoni munkában sem tudtam segíteni, stb. Felállítottam egy fontossági sorrendet, kicsit szándékosan behatároltam az életemet. Megtanultam nemet mondani, és most sokkal jobban érzem magam.

Mik a távlati terveid?

A diplomán kívül nincsenek konkrét terveim. Az egyetemen tanulok ezerrel, aztán majd valamikor eldől, mivel szeretnék foglalkozni, amire majd több energiát szánok. Mindig elképzelem, hogy csinos blúzban sétálok egy gyönyörű irodában, és úgy mutatkozom be az ügyfeleknek, hogy „Dr. Pintér Janka”.

Balogh Bea (Heaven)

Fotók: Pintér Janka tulajdonában lévő, saját képek

               

Eyn munkássága, elérhetőségei

Eynt körülbelül hét éve ismertem meg, Weboldalnépszerűsítő honlapjának köszönhetően. Oldalán jó néhány kortárs művészlélek weblapjának elérhetősége kapott helyet, többek között az első internetes próbálkozásom.

Számos könyv szerzője, megszámlálhatatlan blog és honlap tulajdonosa.

Mikor és milyen apropóból fogalmazódott meg benned, hogy számodra ismeretlen emberek honlapjait népszerűsítsd?

Valamikor 2009 vége felé rádöbbentem, milyen sok tehetséges és értékes embernek van weboldala, amit viszonylag kevesen ismernek. Ezzel szemben mindenféle ostoba hír és pletykaoldalaknak milliós a látogatottságuk. Úgy éreztem, ezen mindenképpen érdemes változtatni, s bár egyedül keveset tehetek, mégis elindulhat egy pozitív folyamat.

Ugyanekkor én is már a sokadik weboldalamat készítettem ingyenes tárhelyen és bennem is megfordult a gondolat, hogyan lehetne ezeket minél több emberrel megismertetni. Ez a két dolog találkozott egymással, ugyanis amit szerettem volna megoldani a weboldalaimmal, sok más ember szintén, így kitaláltam a weboldalnépszerűsítő oldalt.

Itt főként személyesen (online), kerestem fel az általam érdekesnek, értékesnek talált, de nem országosan ismert weboldalak tulajdonosait. Rövid ismertetővel, bannerrel feltettem az oldalamra. Akkor még másképp működött a keresőoptimalizálás, a Google pozitívan értékelte a viszontlinkeket. Ez egy-két évig jó volt, de aztán csökkentettem a bele fektetett energiát. Ugyanis sok weboldal megszűnt, az alkotók eltűntek, nem szóltak róla mi van, s már nem tudtam követni az eseményeket.

Másrészről a weboldal fórumját valamilyen idegen robotoldal folyamatosan spamelte. Mivel ingyenes tárhelyen volt, a szolgáltató fokozatosan csökkentette a lehetőségeket. A fórum és a klub kikerült az ellenőrzésem alól, az oldalon el kellett viselni a reklámokat. Mindenesetre sok emberrel megismerkedtem a weben keresztül, és egy részükkel most is kapcsolatban vagyok.

Milyen témájú honlapokat működtetsz jelenleg? Összesen hány weblapod van? 

Ezt érdemes két részre osztani. Régen ingyenes tárhelyeket használtam, és környezet, zene, könyvek, önmegvalósítás és egyéb témákban 8 weboldalt készítettem. Ezek ma is megvannak kisebb változtatásokkal, például a Tarzanoldalt el kellett költöztetni. Összesen 8-10 blogot is elindítottam, ezek egy része összevonódott. A blogspotos blogjaim, a Régi Új Zenék, Régi Új filmek, Régi Új könyvek ma is élőek és folyamatosan nézik őket. Ezekbe iszonyatos mennyiségű munkát fektettem, sokmindent először írtam le, így rengetegszer próbálták másolni őket.

2016-tól elindítottam az Eyn oldalát, és az Egyéniségépítés -t, amely egyben a vállalkozásom egyik fő profilja is lett. Ha nem számoljuk a statikus oldalak tartalmát, e pillanatig 830 cikket írtam számtalan témában, a legtöbbet önfejlesztés, zenei, filmes, könyves területről.

Már gyermekkorodban is sokrétű volt az érdeklődési köröd?

Igen. Vannak, amik örökre szólnak, de kevés dolog van, ami nem érdekel. Ezért is nehéz, amikor azt kérdezik, mi a kedvenc ... Melyiket mondanám a sok közül?

Milyen vonalon végezted tanulmányaidat?

Szerintem kevésbé lényeges az, amit az iskolában - úgymond kötelességből - tanultunk, mint amit önként, vagy az életben. Az érettségiig jutottam el, s elvégeztem jópár tanfolyamot. A képzések közül a számítógépesek és a grafológus hasznos volt.

De autodidakta módon tanultam a legtöbbet, s ez mind a mai napig tart. Az egyik része ennek az örökös önfejlesztés, egyéniségfejlesztés, a másik az internetes jelenléthez kapcsolódó szakmai tudások. Míg mások sajnálják ilyesmire a pénzt, én rengeteget fordítottam ezekre. Több ezer könyvet olvastam, és jónéhány oktatóanyagot vettem. Ezek azonban kiegészítők, s inkább a technikai megvalósításban segítenek. Az "igazi" tudást a tapasztalat adja és azoknak az embereknek a visszajelzései, akik olvassák és a gyakorlatban hasznosítják, amiről írtam.

Több önismeretről, önfejlesztésről szóló könyved napvilágot látott. Mesélj kérlek az eddig megjelent e-könyveidről!

2011-ben az előző években készült Tedd azt, amit a legjobban szeretsz és amihez a legjobban értesz  kiskönyv volt az első, ami megjelent. Ennek a Facebook oldala ma is népszerű, s lesz még jövője.

2012-ben az 1993-ban írt fantasy kalandregényemet jelentettem meg, Fénysugár az éjből címmel. 2014-ben következett Az önmegvalósítás iskolája, ami egy egyéni rendszer, amelynek használatával bárki kézbe veheti és beteljesítheti választott sorsát. Ennek a napokban jelent meg a bővített, második kiadása, Az önmegvalósítás iskolája2..

Még 2014-ben a Linkajánlás mesterfokon az eredményes linkajánlást mutatta be a gyakorlatban, ez is frissült azóta. Időközben a legnépszerűbb énerősítő, lélekemelő írásaimból közzétettem a Belső szó -t és a spirituális anyagaimból a Pillantás az Abszolútumba -t. Mindkettő ingyenesen letölthető az Eyn oldaláról.

2016-tól sorozatosan jöttek az e-könyvek. Az Egyéniségépítés Gyorsítósáv erősen gyakorlati anyag, az Egyéniségépítés felhasználói számára készült. A 12 szokás/tulajdonság, amely megváltoztatja életed egy rövidebb, amely szintén csak a weboldalamon át érhető el.

Ugyanezen év őszén szinte párhuzamosan készült el két, teljesen eltérő jellegű könyv. A kiváló egyéniség 50 jellemvonása ispiráló példát mutat, s egy ideál az egyéniségépítésnek. A "Te csinálod az egészet!" egy különleges könyv, teljes egészében belső élmény hatására született. Olyan volt, mintha a mindenség legtisztább forrásához kaptam volna hozzáférést.

2017 tavaszában e-könyvként jelentettem meg A személyes energia mesterei -t, amelynek egyes részei egy weboldalon jelentek meg előfizetősen régebben, de már nem elérhetőek ott. Ez regény és párbeszédszerűen ad át egy életre való energetikai tudást, az élet minden területére vonatkozóan.

Utána több év előkészület után megírtam "Az írás a szenvedélyed? Út az olvasókig és az eladásig" című e-könyvet is, amelyben azzal foglalkozom, hogyan lehet az írásainkat eljuttatni minél több emberhez. 

 Itt megtalálható a weboldalaim és könyveim linkje: https://www.eyn.hu/kicsoda-eyn/

További műveket tervezel-e kiadni? 

Igen, például nagyon vágyom rá, hogy időteher nélkül írhassak regényt. Fantázia vonalon, főként szórakoztatásra, illetve komolyabb hangvételű, önmegvalósító mű is tervben van. Utóbbi valószínűleg kapcsolódik a spiritualitáshoz (bár már ez a szó is elkoptatott), valami miatt ez nagy hatással van az emberekre. Velem is érdekes belső élmények estek meg, és többen írtak, hogy leírom azt, amit ők soha sem tudtak volna megfogalmazni és ezzel páratlan felismerésekhez vezetem őket.

Mi kapcsol ki, hol tudsz feltöltődni egy szellemileg kimerítő nap után?

Imádok olvasni. Másrészt szeretek a természetben kószálni gyalog, vagy kerékpárral. Tévét nem nagyon nézek, videót igen, mert ott én választom meg, mi kerül az elmémbe.

Véleményed szerint milyen pozitív tulajdonságokkal kell rendelkeznie a ma emberének?

Az elsődleges a figyelemenergia. Ez a vesszőparipám, mert ezt tapasztaltam, és tapasztalom mindig. Ha valaki megtanulja és megszokja a figyelmét arra koncentrálni amit akar, ami előreviszi, akkor odajut, és eléri amit akar. Ez az, amit a legtöbb ember figyelmen kívül hagy és engedi, hogy a hírek, a reklámok, vagy a közvélemény vezesse és irányítsa.

Számos dolgot mondhatnék még, de ezeket már leírtam az említett 50 tulajdonságot bemutató könyvben, illetve a 12 tulajdonságot a másikban. Mivel a mai világban az inger és az információ túl sok, a figyelemenergia az alap, s ehhez jön minden más. Például, hogy mihez akar kezdeni valaki az életével. Számos ember csak teng-leng, vagy másokat utánoz.

Abban a korban vagyunk, amikor minden napvilágra kerül, s amit egykor a beavatottak tudhattak csak, azt ma már könyvekben is megírják. Csakhogy van itt egy veszélyes elmaterializálódás, mindent, ami szellemi, igyekeznek anyagivá tenni. De az igazi erő az nem az anyagban van. Az anyag csak eszköz.

A „nomen est omen” megállapításról mit gondolsz?

Ez onnan ered, hogy régen nem olyan semmitmondó volt a névadás, mint ma. Egy név azt az egyéni rezgést fejezte ki szóban, ami az adott lényt jellemezte. Persze ettől függetlenül ma sincsenek véletlenek, de nem szeretnék ebbe a témába belemenni, túl messzire vezetne.

Elégedett vagy az életeddel?

Attól függ, mit értesz e szó alatt. Most már nyugodtabb vagyok, mert az általam megéltek és tapasztaltak egy része le van írva, megjelent könyvekben, weboldalakon, blogokon, és a lényege ott van az online tanfolyamokban. Átment valami belőlem, így most már elmondhatom, hogy több volt az életem, mint ami csak rólam szól.

Ami a magán dolgokat illeti, bőven van mit bepótolnom. Számtalan dolog elmaradt, amiről nem mondtam le, például utazgatás a világban.

Melyik országba utaznál el szívesen és miért rá esett a választásod?

Több ilyen ország van. De rájöttem, hogy idővel ez változik, egyik sem annyira fontos, például Magyarországon is nagyon jó helyek vannak. Az egyiptomi emlékhelyek különösen Elisabeth Haich könyve miatt vonzanak. A szavanna nagyon tetszik, de a sztyeppén is tennék egy kört. Amúgy az USA-ban is jó néhány megnézésre érdemes hely van. A melegebb helyekre szívesen megyek.


Balogh Bea (Heaven)


Fotó, montázsok: Eyn saját képei