Pintér Janka nyüzsgő napjai, gondolatai és tervei

Jankával három éve találkoztam Budapesten, egy a Spinoza Színházban megrendezett irodalmi felolvasó délután keretein belül. Igazán sokoldalú, őszinte, nyitott gondolkodású és céltudatos fiatal hölgyet ismerhetünk meg személyében.

Híres szülők gyermekeként nőttél fel. Hogy emlékszel vissza a gyermekkorodra?

Imádtam a gyerekkorom. Az egészet a színházba, koncertekre, és hotelekbe járás határozta meg. Az utóbbi azért, mert anyukám – Janza Kata – mindig magával vitt a vidéki fellépéseire, ami után egy nyugis hotelben töltöttük az éjszakát, és általában ott is maradtunk pár napot pihenni, wellnessezni. Anyukám, révén, hogy mindig is tele volt munkával, próbálta összekötni azt pihenéssel, és családi programot csinált belőle. Végtére is a színészet tökéletes szakma erre a célra, és én mindig igyekeztem kihasználni az adott lehetőségeket. Ebből ered, hogy máig is kívülről tudom az összes musical darab szövegét. Imádtam színházba járni.
Apukám inkább a sportos oldalát képviselte az életemnek. Négy éves voltam, amikor először lóra ültetett. Azóta is eljárok vele lovagolni, az egésznek a hangulatát megszerettette velem.
Híres szülők gyermekeként más volt felnőni, mint a többi gyereknek. Mindig úgy éreztem, hogy több szeretetet kapok, és nem feltétlen miattam, hanem mert ismerték anyáékat. Nem hívnám megkülönböztetésnek, inkább csak úgy mondanám, hogy mindig más polcra helyeztek az emberek, mint a többi gyereket körülöttem. Sokat jártak anyáék egyébként énekelni az óvodába. Ezeknél az alkalmaknál is furcsa volt, hogy nem úgy ültem ott, mint közönség, hanem mint az ő gyerekük. Egy bennfentes. Viszont ezek a megkülönböztetések sosem okoztak hátrányt az életemben. Sőt, szerintem ritka, hogy valakinek ilyen színes gyermekkora legyen.
Furcsa, de mindig jobban szerettem otthon lenni, mint például egy iskolai kiránduláson. Lehet, hogy el voltam kényeztetve, de hogy itthon mindig jókedv volt és nevetés, az biztos.

Éreztél valaha nyomást magadon, és azt, hogy tőled többet várnak az élet különböző területein, mint egy „átlagembertől”?

Nem emlékszem ilyenre. Lehet, hogy volt, de akkor én azt nem éreztem. Sem a tanáraimtól, se az iskolai színjátszón, senki nem tett rám nyomást azért, mert híresek a szüleim. Szerintem nem tekintettek rám máshogy, mint egy „átlagemberre”. Hiszen a színészek is ugyanolyanok, mint a többi dolgozó ember körülöttük. Más az életritmusuk, kicsit őrültebbek, más hajtja őket, mások a céljaik, de emberek. Ők ezt csinálják, mások azt. És senki nem várta el tőlem, hogy én azt csináljam, amit ők, vagy bármi hasonlót. Még a különböző TV műsorokban is magamat adhattam. Legalábbis, én nem szeretem megjátszani magam. Igyekszem mindenhol a saját személyiségemet és gondolataimat képviselni.

Gyermekkorodban milyen pályát képzeltél el magadnak?

Színészi, újságírói, riporteri szakmákban gondolkodtam. A színészet nyilván nagyon közel állt hozzám, és mivel sokat jártam színházba, többször is elképzeltem, milyen lenne ott állni a színpadon. Aztán az is kiderült, hogy lenne hozzá tehetségem, hiszen már hetedik osztályban kiválasztottak a Holdbéli csónakos főszerepére a gimnáziumi iskola színjátszója keretein belül. Élveztem csinálni, de ahogy nőttem fel, rájöttem, hogy nem biztos, hogy ez a megfelelő szakma számomra. Az ember, amíg elér a színpadig, nagyon sok megpróbáltatáson megy keresztül, és lehet, hogy azt az én lelkem nem bírná. Vagy nem is tudom, nem szeretem, ha megaláznak, vagy ha nem azt kapom, amit megérdemelnék, pedig ebben a szakmába ez sajnos elég gyakori. Elképzeltem, ahogy bizonytalanságban élek le éveket, mert mondjuk, nem kapok szerepeket. Anyának könnyű dolga volt, hiszen ritka az olyan hang és tehetség, mint amivel ő bír. Nem csoda, hogy még máig is övé az összes főszerep. Rám viszont már nem biztos, hogy ez várna.
Az újságírás és a műsorvezetés szintén nagyon közel áll hozzám. Már gyerekkoromban is nagyon szerettem írni, az általános iskolai tanárom mindig kiemelte a fogalmazásaimat, amiket fel kellett olvasnom. Nagyon gazdag szókinccsel rendelkeztem, hiszen a bébiszitterem már óvodás koromban megtanított olvasni, és mire elértem az általános iskola első osztályáig, számtalan könyv és tudás a birtokomban volt.
A kommunikáció, az emberekkel való kapcsolattartás és beszélgetés szintén egy általam kedvelt terület.
Egy biztos, sosem tudtam egy irodában, papírtömegek fölött görnyedve elképzelni magam. (Más kérdés, hogy az óta felnőttem, és sok minden megváltozott körülöttem. Például rájöttem, hogy irodában is lehet izgalmas dolgokat csinálni. Vagy mondjuk a bíróságon. Innen jött a jog, ami az utóbbi években rettenetesen elkezdett érdekelni.)

Idén kezdted el jogi tanulmányaidat. Pontosan mi leszel, ha lediplomázol?

Inkább jogász, mint ügyvéd. De egyelőre nincs egy konkrét irányvonal, amit követnék. A jognak nagyon sok területe van. Az egyetemi tanulmányaim alatt ezeket egyre jobban meg fogom ismerni, és idővel majd úgyis eldől, melyik érdekel igazán, melyik az, amivel foglalkozni szeretnék. 

Édesapád, Pintér Tibor Magyarországon egyedülálló színház, a Nemzeti Lovas Színház igazgatója. Mit jelentett számodra a Honfoglalás című rockoperában szerepelni? Terveztek-e további közös produkciókat? 

Apukám társulatát már kicsi korom óta ismerem. Mindig is olyanok voltak nekem, és apának is, mint egy második család. Apa mindig viccelődött, hogy majd egyszer berak engem egy darabba, de sosem vettem komolyan. Az egy nagyon vicces történet, hogy kerültem végül a színpadra.
A barátnőmmel, Adéllal, a nagymamámnál voltunk Szigetszentmiklóson. Anyukám néha levitt minket, ilyenkor ott is aludtunk, és másnap mentünk csak haza. Azon az estén mamám kitalálta, hogy csináljunk neki egy „előadást”, amiben táncolunk, énekelünk, verset mondunk, stb. Apukám is átjött, hozott sört meg popcorn-t, leültek nagymamámmal a kanapéra, mi meg csináltuk a „műsort”. Persze senki nem vette komolyan, hiszen ez csak egy játék volt. Apukám az egyik tánc után egyszer csak felpattant, felkapta a telefonját, és felhívta a színház koreográfusát, hogy rakjon be minket a Honfoglalás című rockoperába, mint táncosok. Hát így történt. Adéllal aztán lelkesen jártunk a próbákra, bár már akkor is gondot jelentettek a hosszú szigetszentmiklósi próbafolyamatok az iskolai tanulmányok mellett. Ellenben egy új világ nyílt meg előttünk, és rettenetesen élveztük az előadásokat. Ez egy rendkívül meghatározó időszak volt az életünkben. Egy ilyen színházi közeg teljesen új kapukat nyit meg az ember előtt, és, hozzátenném, magában az emberben is. Én még szerepeltem pár előadásban, például a Mátyás az igazságos, - vagy a Trója című rockoperában. Mégis talán a Honfoglalás áll hozzám legközelebb, hiszen az volt az első darab, amiben játszhattam, és amit még különlegesebbé tett az, hogy apukám, anyukám, a féltestvérem, Máté, és a legjobb barátnőm is egy színpadon állt velem. Olyan volt, mint egy családi darab.
Az érettségi, és az egyetemi tanulmányaim miatt sajnos nincsen időm arra, hogy további produkciókban szerepeljek. Apával és a társulattal is rendkívül keveset találkozom, és az új emberekkel sem vagyok olyan jóban, mint a régi csapattal. De apával tervezzük, hogy egyszer lóháton eléneklünk egy duettet az egyik gálájukon a lovas színházban. Annak nagy varázsa lenne.

Milyen szerepeket játszanál még el szívesen?

Nagy szerepekről én csak ábrándozni tudok. Sisi szerepe számomra a legvonzóbb, leginkább azért, mert édesanyám az Elisabeth című musicalben kapta meg az első főszerepét. Sisi egy álomszerep, sokszor ábrándozom arról, hogy én alakítom. Néha az álmomban Elisabethként állok egy színpadon, és anya tapsol. De szívesen eljátszanám Carment a Fame című musicalből, vagy mondjuk a lányt a Dzsungel könyvéből. Ezek a szerepek nagyon sok munkát és energiát igényelnek, nem beszélve arról, hogy ha ilyen komolyan gondolkodnék a színészetben, járnék énektanárhoz, és színi kurzusokra. De most más élvez prioritást az éltemben. 

A tánc, az éneklés vagy a színészet áll közelebb hozzád?

Ez egy nagyon nehéz kérdés. A tánc és a színészet egyaránt nagyon közel áll a szívemhez. De ha választanom kellene, talán mégis a tánc mellett döntenék, hiszen azt már tizenkét éve csinálom. Hét éves voltam, amikor elkezdtem balettozni, később pedig átkerültem a Cassandra Táncművészeti és Sportegyesülethez, ahol modern, és kortárs táncokat tanulok. Nagyon szeretem az itteni csapatot. Komoly eredményeket is értünk már el, egyik évben részt vettünk a Horvátországban megrendezett Tánc Világbajnokságon (Global Dance Competition), amin második helyezést értünk el. Rendkívül büszke voltam magunkra! Nagyon sokat köszönhetek a tánctanáromnak, Szili Verának. 

Édesanyád Janza Kata színművésznő. Szoktak hozzá hasonlítani?

Leginkább azért, mert külsőleg és belsőleg is nagyon hasonlítunk. Sokan anya kollégái közül, amikor szembemegyek velük az utcán, hüledezve állítanak meg, hogy „Jézusom, azt hittem a Kiskati jön velem szembe!” Egyébként sok bennünk a közös, több mindent ugyanúgy csinálunk, és hasonlóan látjuk a dolgokat. Legutóbb a csillaghegyi közösségi házban szavaltam Andrics Alpár költő verseit egy Irodalmi Csillagdélután alkalmából. A rendezvény végén pár idősebb hölgy odalépett hozzám gratulálni. Páran megemlítették anyukámat, és mondták, hogy ők már korábban is tudták, hogy én a lánya vagyok. Az egyikük erre azt mondta, ő csak hallotta a nevem, de nem is gondolta volna, hogy a Janza Kata lánya vagyok. Akkor döbbent rá, amikor szavalni kezdtem.

Van-e példaképed a nemzetközi színházi - és filmes világból?

Van egy nagyon tehetséges, fiatal színész, név szerint Vecsei H. Miklós, akire nagyon felnézek. A színművészetin végzett, jelenleg a Vígszínház tagja. Számos darabban játszott már, több szövegkönyvet írt, mindemellett esteket csinál és tizennyolc évesen már két verseskötete is ki lett adva. Példaképnek is nevezhetném, de inkább azt mondanám, hogy óriási rajongója vagyok.
Egyébként anyukám a példaképem. 

Ki az a személy akinek a véleményére minden körülmények között adsz?

Anyukám, egyértelműen. Úgy fordulok hozzá, mint a legeslegjobb barátnőmhöz. Minden témáról tudok vele beszélgetni, és kölcsönösen adunk tanácsokat egymásnak. Jobban ismerjük egymást, mint magunkat, így ez megkönnyíti a dolgokat, mert látjuk egymás hibáit is, valamint tudjuk, hogy mi lenne jobb a másiknak. Minden apróságot megkérdezek tőle, amivel kapcsolatban nem tudok dönteni (pl. hogy melyik pólót vegyem fel, milyen színű legyen a körmöm, stb.). Múltkor felhívtam, hova menjek bulizni. Egyből tudta, hol érezném magam jobban. A komolyabb témákkal sincsenek szerencsére problémáink. Sajnálom azokat a barátnőimet, akik nem tudnak szexuális, párkapcsolati, vagy hasonló kaliberű témákról beszélgetni a szüleikkel.

Milyen történés késztetett arra, hogy papírra vesd az első versed? Milyen műfajú műveket írsz?

Szerintem az első versemet karácsonyra írtam nyolc évesen. Onnantól kezdve bevett szokásommá vált, hogy minden ünnepségre, szülinapra, névnapra, anyák napjára verset írok a szeretteimnek.
Fogalmam sincs, mi késztetett arra, hogy komolyabb témáról írjak. Egyszer csak fogtam egy tollat meg egy papírt, és írtam valamit. Öt perc múlva kész lett a vers. Az eredményt senki nem hitte el a családban. Ezekből a lírai versekből nagyon keveset írtam. Nem tudom, mi kell hozzá, de az biztos, hogy valami eufórikus hangulatról van szó. 

Mi a legemlékezetesebb élményed?

Rendkívül eseménydús életem van, úgyhogy erre nagyon nehéz válaszolni. Két éve anyukámmal elutaztunk Berlinbe. Az Operettszínház ott turnézott éppen a Szépség és a Szörnyeteg című musicallel, és elhívtak minket nézőnek. Anyával öt napon keresztül várost néztünk, vásároltunk, színházba jártunk és múzeumokat látogattunk. Azóta is nagyon jó érzéssel tölt el, amikor ez a pár nap eszembe jut. Egy hete derült ki, hogy idén karácsonykor Münchenbe megyünk. Már alig várom. 

Meglátásod szerint mik a legfontosabb dolgok az életben?

Elsősorban az, hogy pozitívan álljunk hozzá mindenhez. Mindennek a jó oldalát kell nézni, így könnyebben el lehet kerülni a csalódásokat, hiszen az életünk nem mindig úgy alakul, ahogy eltervezzük.
Ami számomra még rendkívül fontos, hogy szeressük egymást. Nagyon sok ember van körülöttünk, akikkel különböző szituációkban ismerkedünk meg, és sokszor már kezdettől fogva eldöntjük, hogy kit szeretünk, és kit nem. Szerintem ez egy nagyon rossz hozzáállás. Szeretem minél jobban megismerni az embereket, és ha esetleg valaki bántana engem, akkor sem fordítok neki elsőre hátat, hanem inkább próbálom megérteni, miért tette, mi az, ami bántja őt, és hogyan tudnék rajta segíteni. Mind emberek vagyunk, csak különbözőek. Pont ez az érdekes bennünk, az életünket is különbözőképpen építjük fel. De ha nem szeretetben, megértésben és harmóniában élünk, akkor csak megnehezítjük a dolgokat.

Melyik országban tudnád elképzelni az életed és miért rá esett a választásod?

Németországban. Talán a berlini utazás miatt. Szeretem a nyüzsgő életet, az aktívságot, a gyorsaságot, a sok embert, a hatalmas modern épületeket. Bár az első nyelvem az angol, a második olasz, németül pedig egy szót sem tudok a bemutatkozáson kívül, valahogy mégis ahhoz húz a szívem.
Egyébként nem vagyok egy válogatós ember, sőt, imádom, ha bele kell helyezkednem egy számomra idegen helyzetbe. Szeretem a különböző helyeket, mert mindegyikben mást találok szépnek és izgalmasnak. Tulajdonképpen bárhol elélnék. Nagyon alkalmazkodó ember vagyok, és imádok utazni.

Mi volt a legmeghökkentőbb kérdés, amit feltettek neked? 

Nem emlékszem ilyenre. Páran nem értik miért csinálok néha furcsa dolgokat, és rákérdeznek, hogy ezt most miért kellett, vagy honnan jött ez nekem, miért vagyok ilyen furcsa, stb. Ezekre nem nagyon tudok válaszolni, én egy ilyen ember vagyok, egy kicsit szórakozott, nem bírok sokáig komoly maradni, különben elkezdem unni magam. Akik ismernek, már tudják, hogy mit miért csinálok, és igyekszem olyan emberekkel körülvenni magam, akik partnerek ebben. Egyébként nagyon fel tudok nézni arra, aki keveset bolondozik, és mindig komoly. Az én családomban ez nagyon ritka. Állandóan szórakoztatjuk egymást. Nálunk a nevetés és a bolondság áll a középpontban.

Szerinted mennyire fontos a külső az életben való boldoguláshoz?

Ez olyan, mint amikor ugyanezt a kérdést felteszik, csak a pénz a kérdés, és egyedül én gondolom azt, hogy fontos. A külső is ugyanúgy számít szerintem. A szépség, a megfelelő kinézet is egy erény. Ugyanúgy, mint az intelligencia, a tehetség, a rátermettség. Sosem gondoltam úgy, hogy a külső fontosabb a belsőnél, sőt, szerintem, aki szép belsővel rendelkezik, kívül is megszépül. Sajnos a mai világban nagyon sok olyan példát tudunk mondani, ami előtérbe helyezi a kinézetet. Nemrég mesélte egy barátnőm, aki most kezdett el dolgozni hostessként a Zeneakadémián, hogy különösen figyelnek arra, hogy szép és gondozott lányokat vegyenek fel. Ha nem vagy elég csinos, sajnos csúnyán viselkednek veled, és rosszabb helyre állítanak be. 

Mi az amit a saját károdon tanultál meg?

Két dolog. Az egyik: nem szabad rágörcsölni a dolgokra. Nem olyan rég egy hétig kórházban feküdtem reflux miatt. Már majdnem gyomorfekélyem is lett, annyira stresszes voltam. Azóta lazán veszek mindent, megtanultam bízni magamban és a képességeimben. Már az érettségi időszakban is sokkal nyugodtabb voltam. Mindenki belém traktálta, hogy ettől függ az életem. Nyilván az ember igyekszik maximumot nyújtani az élet minden területén, de úgyis minden úgy fog történni, ahogy azt az ember képességei szerint alakítja.
A másik az, hogy meg kell tanulni megszabni a határokat. Én egy olyan ember vagyok, aki nagyon nehezen tud nemet mondani. Mindenbe beleugrom, amit felajánlanak, és nem foglalkozom azzal, hogy ezzel félbeszakítok, vagy hátrahagyok sokkal fontosabb dolgokat. Egy nagyon egyszerű példa a bulizás, tanulás helyett. Most, hogy elkezdtem az egyetemet, rájöttem, hogy nagyon sokat számít, ha hétköznap elmegyek bulizni. Megszakítja az egész hetemet, felborítja a bioritmusom, ami azt eredményezi, hogy fáradt leszek, és nem marad energiám sem a tanulásra, sem magamra, sem a körülöttem élő fontosabb emberekre, mint például a családom. Persze ezt eddig sokat hallgattam a nagyszüleimtől, csak sosem hittem nekik. Vagy csak nem akartam. Egyszer aztán összesűrűsödött minden, tanulnom kellett volna, de fáradt voltam, anyával összevesztem, az itthoni munkában sem tudtam segíteni, stb. Felállítottam egy fontossági sorrendet, kicsit szándékosan behatároltam az életemet. Megtanultam nemet mondani, és most sokkal jobban érzem magam.

Mik a távlati terveid?

A diplomán kívül nincsenek konkrét terveim. Az egyetemen tanulok ezerrel, aztán majd valamikor eldől, mivel szeretnék foglalkozni, amire majd több energiát szánok. Mindig elképzelem, hogy csinos blúzban sétálok egy gyönyörű irodában, és úgy mutatkozom be az ügyfeleknek, hogy „Dr. Pintér Janka”.

Balogh Bea (Heaven)

Fotók: Pintér Janka tulajdonában lévő, saját képek

               

Vasas Marianna gondolatai, versei

Marianna egy igazán összetett, izgalmas személyiségű, 27. életévében járó költőnő, aki zsenge kora ellenére számos kötettel és elismeréssel büszkélkedhet. Az egri Eszterházy Károly Egyetem kulturális örökség tanulmányok és a Debreceni Egyetem esztétika szakán szerzett diplomákat. Első interjúalanyként ismerkedjünk meg vele.

Debrecenben születtél és élsz jelenleg is, kérlek, pár szót mesélj városodról!

Nem tudnék olyan adatokat mondani, amelyeknek ne tudna bárki utánanézni, a városomhoz fűződő érzéseimről viszont annál inkább mesélnék.

Nem sokat utaztam Egerbe kerülésem előtt, ahol a mesterszakot végeztem, így addig Debrecen volt az „abszolút hely”, viszonyítási alap híján. Azután viszont elkezdett gyötörni a mégiscsak kedves honvágy, az olykor keserédes, olykor felemelő emlékek a legtöbb ott töltött percemet áthatották. Született is pár írás mind az egri, mind a debreceni életérzés mentén haladva. Számomra Debrecen nemcsak a „találkozások városa”, ahogy ismeretes, hanem az egyenes út, a messzeség és az ismeretek városa is. Gyönyörű éveket töltöttem el a páratlan környezetben található Egyetem főépületében, ahol a barátságos légkör megalapozta a tudás áramlását. Bár tervezek a fővárosba költözni több okból kifolyólag, akkor sem fogja ez a pár sor érvényét veszteni, amit abban a fent említett korszakban írtam:

„Végtelent simítok szívem fölé,

a határok múló szeszélyek csak,

vagyok, voltam, s leszek édes rab,

ki szívered rejtekén vált őssé”

Hány éves korod óta művészkedsz?

Alkotni mindig is szerettem, egész kiskorom óta, de írni komolyabb szándékkal emlékeim szerint tizenhét éves korom körül kezdtem el, tehát már tíz éve.

Honnan kaptad ezt az utánozhatatlan szókincset?

Köszönöm a dicséretet, de az utánozhatatlan jelző kissé túlzás. 

Családomnak egyébként nincs költői/írói gyökere, saját magam tapostam ki stílusom ösvényét, és hol kisebb, hol nagyobb bukkanókkal, de mára kialakult egy, a korábbiakhoz képest letisztult hang, ami nem mellőzi azért a jelzőket, az „ornamentikus” részét az írásnak.

Az olvasással kapcsolatban számomra az a legérdekesebb, hogy úgy fejleszti a szókincsem, hogy nem pont azokat a szavakat jegyzem meg, amiket addig ritkán használtam, hanem más korábbi, eltemetett szavak bukkannak újra fel bennem a könyv letétele után. Természetesen eléggé izgága vagyok ahhoz, hogy minden ismeretlen szónak ha nem is, de a legtöbb előfordulónak és engem érdeklőnek utánakeressek.

Egy jó könyv annyira meg tud ihletni, hogy olykor egy-két jó oldal után már dőlnek is a tollamból a betűk.

Nagyon kedvelem az archaizmust, de mára már igyekszem azt megfelelő kontextusba helyezni.

A költészetemre jellemző új szavak alkotása közben nem sokat erőlködöm, és talán csak így, könnyedén, veríték nélkül lehet általánosságban is jó műveket alkotni.

Betűbolond lévén a szavak íze és kicsengése is el tud bűvölni, és a versek írása közben a kifinomultságot, valamint a rejtett összefüggések fürkészését is gyakorolhatom.

Mennyi elektronikus és hány papír alapú kötetedet olvashatják az érdeklődők?

A három, utóbb megjelent könyvem csak papír alapon kapható, az Underground Kiadó, valamint a Colorcom Kiadó gondozásában; az az előttieket a Publionál adtam ki, amik mind elektronikus, mind hagyományos formában elérhetők. Bár pár könyvem „átszervezésre vár”, de összességében eddig tizenkét darab könyvet írtam.

Melyik napszakban jön az ihlet? Jelenleg mi készül?

Bármikor tudok írni, ha nem vagyok extrém módon kimerült, inkább az a kérdés, hogy mikor milyet. A nappali verseim határozottabb hangvételűek, míg az éjjel írottak sokkal sejtelmesebbek, érzelmesebbek. Bár az is igaz, hogy mikor írok, megszűnik az idő érzékelése, így hangulatfüggő az egész. De azért vannak tendenciák.

Jelenleg a tizenharmadik kötetem készül, amiben majd versek és prózák egyaránt helyet kapnak, reményeim szerint idén ki is tudom adni.

Ki a kedvenc költőd és melyik az a vers, amit a legjobban szeretsz?

Rengeteg kortárs és klasszikus költő verse elfér szívemben, így konkrét verset nem tudok kiemelni.

De nagyon szeretem Tóth Árpád, Dsida Jenő, Szabó Lőrinc, Juhász Gyula, Weöres Sándor megérintő, gondolatébresztő líraiságát, a kortársak közül kedvencek pedig igen sokan vannak, felsorolni nehéz, majdhogynem lehetetlenség lenne.

Olyan költők írásaiban szeretek elmerülni elsősorban, ahol a klasszikus értékek nem egyenlők az elavultsággal, az egyediség pedig nem azonos a „túlszabados” megmondással. Fontos, hogy a versnek legyen egy hangulata, ami végig magával ragad, akár egy zene, de a mondanivaló se mosódjon bele ebbe az atmoszférába. Van még egy pár szempontom, de ha valami ténylegesen beszippant, akkor ezek az elvek fellazulhatnak, hiszen a legegyszerűbb szavakkal nagyot mondani, és a legékesebb kifejezésekkel alapvetőt kifejezni éppen úgy lehet értékes. A tálalás és a lényeg egyaránt fontos tényező szerintem. Összességében – szerencsére – nagyon sok kiváló kortárs versíró van, akik közül többen, ha nem is számszerű sikereket értek el, de költeményeik minősége túlszárnyalja sokszor még a klasszikusokét is.

 

 

Melyik zenei irányzat áll a legközelebb hozzád?

Mind a mélyen érintő klasszikus, mind az ezerarcú metál, mind az inspiratív ambient, mind a pörgető elektronikus zene hordoz olyan értékeket, amik hallgatása után rájövök: nem szerencsés egyetlen műfajba tuszkolni magunkat, és hogy jöhet bármi ezeken kívül is, ami elvarázsol, felráz, elemekre bont, majd visszavisz önmagunkhoz.

Milyen hobbijaid vannak?

Az íráson kívül főleg kollázsokat szerkesztek, és szóvicceket is szoktam néhanapján alkotni. 

A tudás hatalom?

A hatalom szó számomra túl negatív színezetű azzal a kinccsel egy lapon említve, amin minden alapszik. A tudás persze lehet hatalom az élet érvényesülő területein, fitogtatása viszont inkább visszatetszőnek tűnik számomra.

A tudás az én olvasatomban nem elsősorban hatalom, inkább öröm, külső és belső felfedezés, önismeret, játék, ugyanakkor komolyság, és nem feltétlen csak oka – testvére is minden kreatív megnyilvánulásnak és éltető továbbszövésnek. 

Mi az életfilozófiád?

Ha helyrebillen valóságod, álmaid is szebbnek látod. De a „valóság” és az „álom” szó tetszőlegesen kicserélhető bármely, semleges végletpárra. 

Mire vagy legbüszkébb azok közül a dolgok közül, amit eddig elértél?

Nemrég értesültem róla, hogy az egyik versemhez a Költészet Napja alkalmából egy budapesti általános iskolában illusztrációt készítettek, ott látni a nevem a kiválasztott klasszikusok között… nem mindennapi élmény volt.

Van olyan emberi tulajdonság, ami taszít? Mi az?

A legtaszítóbb számomra, ha valaki nagyon magas lóról beszél/viselkedik, és megalázó modorában elfelejti: nem az a gyenge, akit el lehet taposni, hanem aki befolyásolható a rosszra, és ezáltal mindenkit eltapos.

20 év múlva hogyan képzeled el az életedet?

Kedvesemmel, ikergyermekeinkkel, egy macskával, kutyával és vadászgörénnyel élek egy különlegesen berendezett házikóban, álmaim állásában bontakozok ki, és írok addigra minimum öt regényt is; mellettem értő-építő, szakmai vagy érző szemmel tekintő olvasók, hátam mögött még további vagy ezer vers. 


Marianna néhány verse:

Pillanat

 

Szemgödrömbe csapott tekinteted villáma,

hogy a dörgésbe tűnő, egyedüli alak

a Maradó egyetlen fényszavát kivárja:

az Örök Mi nyelvére fordító pillanat.

Kezek kezdetén

A kézzelfogható nem tölti be
a két kéz között rejlő ürességet.
A Távolság bong és kong, majd rajong
a testért, ami „ó, mily volt, s de szép lett!”

Üveges formák a kirakatban
elbájolják a külcsínre kacsintókat.
A Távolság reng és zeng, majd dereng
tisztánlátásából a harmatos holnap.

Reggelé az arany zajongás,
éjjelé a hallgatás ezüstje,
a Távolság hang és pang, majd rang
annak, ki gyáva, hogy színét elűzze;

túltestek és túlelemzők ketrecétől
messze felsejlik a kezdethalk jóság.
...át korokon, sorsokon fogom kezed, míg
engedi a véghetetlen valóság.

Kezdeten innen és túl

Kezdetben tűnt nehéznek csak a kezdet.

Indulás ketrecéből majd az élménymadarak

a pezsgő oldódás felé reptettek,

tengerteremtő magaslatok fátylai alatt –

bevarrt szemű felhők szívével láttam,

– a vakság bölccsé finomult csápjaival –

tettem a dolgom, miként azt vállaltam,

a halandó így él rendek szerint, így hal;

e folytonosságot megtörték grádicsok,

egyenetlen felszínükbe botlott a fojtó illem,

aztán egyszer az égpára látásig bomlott,

és eleredtem úgy, hogy nem láthatta senki sem.

Vannak megrekedt, láthatatlan, elemi záporok,

vannak mindent elárasztó semmiség-ködök.

Távolságuk sírjában a ritka középút forog,

kendőzetlen kékség és sűrű avar között.

De ha az út a körökből kifelé szabadul,

a kezdetnehéz illeszkedés is ünnepi látomás.

Nem lesz unt az állandó; hangulat, ha száll, ha hull,

de mindig áramlik: mert mindig lesz egy új végállomás.

A Jövő levele a Jelenhez

Meglátod, majd elered,

sugárzsábás arcodra hull eső.

Meglátod, majd szeretlek,

ha létpókom már csak emléket sző.

Meglátod, s lásd is – lesznek még itt

lemondásból nyíló igenek,

meglátod, az élet végeit

átírják még légző idegek.

Meglátod, húzhatsz, húzol még

rossz sorstételt kosaramból,

meglátod, eltűnik majd a fék,

s lesz még érzéskarambol.

Meglátod, lesz még veszély

a mindent elsöprő csókdacokból.

Meglátod, kérlek, ne félj!

Az álomnyársaló, szebb valótól.

Meglátod, majd ősfekete lesz

minden egy holt, naptalan napon,

meglátod, amikor már nem remegsz

gyermekeidért, s lesz csak nyugalom.

Meglátod, a sokadik első hajnal

selymesebben borzongat, mint bármely.

Ne láss engem, fordulok sziklás arccal

a tenger felé, de csak hogy átszelj...

Balogh Bea (Heaven)


Fotók: Vasas Marianna saját képei