Vasas Marianna gondolatai, versei

Marianna egy igazán összetett, izgalmas személyiségű, 27. életévében járó költőnő, aki zsenge kora ellenére számos kötettel és elismeréssel büszkélkedhet. Az egri Eszterházy Károly Egyetem kulturális örökség tanulmányok és a Debreceni Egyetem esztétika szakán szerzett diplomákat. Első interjúalanyként ismerkedjünk meg vele.

Debrecenben születtél és élsz jelenleg is, kérlek, pár szót mesélj városodról!

Nem tudnék olyan adatokat mondani, amelyeknek ne tudna bárki utánanézni, a városomhoz fűződő érzéseimről viszont annál inkább mesélnék.

Nem sokat utaztam Egerbe kerülésem előtt, ahol a mesterszakot végeztem, így addig Debrecen volt az „abszolút hely”, viszonyítási alap híján. Azután viszont elkezdett gyötörni a mégiscsak kedves honvágy, az olykor keserédes, olykor felemelő emlékek a legtöbb ott töltött percemet áthatották. Született is pár írás mind az egri, mind a debreceni életérzés mentén haladva. Számomra Debrecen nemcsak a „találkozások városa”, ahogy ismeretes, hanem az egyenes út, a messzeség és az ismeretek városa is. Gyönyörű éveket töltöttem el a páratlan környezetben található Egyetem főépületében, ahol a barátságos légkör megalapozta a tudás áramlását. Bár tervezek a fővárosba költözni több okból kifolyólag, akkor sem fogja ez a pár sor érvényét veszteni, amit abban a fent említett korszakban írtam:

„Végtelent simítok szívem fölé,

a határok múló szeszélyek csak,

vagyok, voltam, s leszek édes rab,

ki szívered rejtekén vált őssé”

Hány éves korod óta művészkedsz?

Alkotni mindig is szerettem, egész kiskorom óta, de írni komolyabb szándékkal emlékeim szerint tizenhét éves korom körül kezdtem el, tehát már tíz éve.

Honnan kaptad ezt az utánozhatatlan szókincset?

Köszönöm a dicséretet, de az utánozhatatlan jelző kissé túlzás. 

Családomnak egyébként nincs költői/írói gyökere, saját magam tapostam ki stílusom ösvényét, és hol kisebb, hol nagyobb bukkanókkal, de mára kialakult egy, a korábbiakhoz képest letisztult hang, ami nem mellőzi azért a jelzőket, az „ornamentikus” részét az írásnak.

Az olvasással kapcsolatban számomra az a legérdekesebb, hogy úgy fejleszti a szókincsem, hogy nem pont azokat a szavakat jegyzem meg, amiket addig ritkán használtam, hanem más korábbi, eltemetett szavak bukkannak újra fel bennem a könyv letétele után. Természetesen eléggé izgága vagyok ahhoz, hogy minden ismeretlen szónak ha nem is, de a legtöbb előfordulónak és engem érdeklőnek utánakeressek.

Egy jó könyv annyira meg tud ihletni, hogy olykor egy-két jó oldal után már dőlnek is a tollamból a betűk.

Nagyon kedvelem az archaizmust, de mára már igyekszem azt megfelelő kontextusba helyezni.

A költészetemre jellemző új szavak alkotása közben nem sokat erőlködöm, és talán csak így, könnyedén, veríték nélkül lehet általánosságban is jó műveket alkotni.

Betűbolond lévén a szavak íze és kicsengése is el tud bűvölni, és a versek írása közben a kifinomultságot, valamint a rejtett összefüggések fürkészését is gyakorolhatom.

Mennyi elektronikus és hány papír alapú kötetedet olvashatják az érdeklődők?

A három, utóbb megjelent könyvem csak papír alapon kapható, az Underground Kiadó, valamint a Colorcom Kiadó gondozásában; az az előttieket a Publionál adtam ki, amik mind elektronikus, mind hagyományos formában elérhetők. Bár pár könyvem „átszervezésre vár”, de összességében eddig tizenkét darab könyvet írtam.

Melyik napszakban jön az ihlet? Jelenleg mi készül?

Bármikor tudok írni, ha nem vagyok extrém módon kimerült, inkább az a kérdés, hogy mikor milyet. A nappali verseim határozottabb hangvételűek, míg az éjjel írottak sokkal sejtelmesebbek, érzelmesebbek. Bár az is igaz, hogy mikor írok, megszűnik az idő érzékelése, így hangulatfüggő az egész. De azért vannak tendenciák.

Jelenleg a tizenharmadik kötetem készül, amiben majd versek és prózák egyaránt helyet kapnak, reményeim szerint idén ki is tudom adni.

Ki a kedvenc költőd és melyik az a vers, amit a legjobban szeretsz?

Rengeteg kortárs és klasszikus költő verse elfér szívemben, így konkrét verset nem tudok kiemelni.

De nagyon szeretem Tóth Árpád, Dsida Jenő, Szabó Lőrinc, Juhász Gyula, Weöres Sándor megérintő, gondolatébresztő líraiságát, a kortársak közül kedvencek pedig igen sokan vannak, felsorolni nehéz, majdhogynem lehetetlenség lenne.

Olyan költők írásaiban szeretek elmerülni elsősorban, ahol a klasszikus értékek nem egyenlők az elavultsággal, az egyediség pedig nem azonos a „túlszabados” megmondással. Fontos, hogy a versnek legyen egy hangulata, ami végig magával ragad, akár egy zene, de a mondanivaló se mosódjon bele ebbe az atmoszférába. Van még egy pár szempontom, de ha valami ténylegesen beszippant, akkor ezek az elvek fellazulhatnak, hiszen a legegyszerűbb szavakkal nagyot mondani, és a legékesebb kifejezésekkel alapvetőt kifejezni éppen úgy lehet értékes. A tálalás és a lényeg egyaránt fontos tényező szerintem. Összességében – szerencsére – nagyon sok kiváló kortárs versíró van, akik közül többen, ha nem is számszerű sikereket értek el, de költeményeik minősége túlszárnyalja sokszor még a klasszikusokét is.

 

 

Melyik zenei irányzat áll a legközelebb hozzád?

Mind a mélyen érintő klasszikus, mind az ezerarcú metál, mind az inspiratív ambient, mind a pörgető elektronikus zene hordoz olyan értékeket, amik hallgatása után rájövök: nem szerencsés egyetlen műfajba tuszkolni magunkat, és hogy jöhet bármi ezeken kívül is, ami elvarázsol, felráz, elemekre bont, majd visszavisz önmagunkhoz.

Milyen hobbijaid vannak?

Az íráson kívül főleg kollázsokat szerkesztek, és szóvicceket is szoktam néhanapján alkotni. 

A tudás hatalom?

A hatalom szó számomra túl negatív színezetű azzal a kinccsel egy lapon említve, amin minden alapszik. A tudás persze lehet hatalom az élet érvényesülő területein, fitogtatása viszont inkább visszatetszőnek tűnik számomra.

A tudás az én olvasatomban nem elsősorban hatalom, inkább öröm, külső és belső felfedezés, önismeret, játék, ugyanakkor komolyság, és nem feltétlen csak oka – testvére is minden kreatív megnyilvánulásnak és éltető továbbszövésnek. 

Mi az életfilozófiád?

Ha helyrebillen valóságod, álmaid is szebbnek látod. De a „valóság” és az „álom” szó tetszőlegesen kicserélhető bármely, semleges végletpárra. 

Mire vagy legbüszkébb azok közül a dolgok közül, amit eddig elértél?

Nemrég értesültem róla, hogy az egyik versemhez a Költészet Napja alkalmából egy budapesti általános iskolában illusztrációt készítettek, ott látni a nevem a kiválasztott klasszikusok között… nem mindennapi élmény volt.

Van olyan emberi tulajdonság, ami taszít? Mi az?

A legtaszítóbb számomra, ha valaki nagyon magas lóról beszél/viselkedik, és megalázó modorában elfelejti: nem az a gyenge, akit el lehet taposni, hanem aki befolyásolható a rosszra, és ezáltal mindenkit eltapos.

20 év múlva hogyan képzeled el az életedet?

Kedvesemmel, ikergyermekeinkkel, egy macskával, kutyával és vadászgörénnyel élek egy különlegesen berendezett házikóban, álmaim állásában bontakozok ki, és írok addigra minimum öt regényt is; mellettem értő-építő, szakmai vagy érző szemmel tekintő olvasók, hátam mögött még további vagy ezer vers. 


Marianna néhány verse:

Pillanat

 

Szemgödrömbe csapott tekinteted villáma,

hogy a dörgésbe tűnő, egyedüli alak

a Maradó egyetlen fényszavát kivárja:

az Örök Mi nyelvére fordító pillanat.

Kezek kezdetén

A kézzelfogható nem tölti be
a két kéz között rejlő ürességet.
A Távolság bong és kong, majd rajong
a testért, ami „ó, mily volt, s de szép lett!”

Üveges formák a kirakatban
elbájolják a külcsínre kacsintókat.
A Távolság reng és zeng, majd dereng
tisztánlátásából a harmatos holnap.

Reggelé az arany zajongás,
éjjelé a hallgatás ezüstje,
a Távolság hang és pang, majd rang
annak, ki gyáva, hogy színét elűzze;

túltestek és túlelemzők ketrecétől
messze felsejlik a kezdethalk jóság.
...át korokon, sorsokon fogom kezed, míg
engedi a véghetetlen valóság.

Kezdeten innen és túl

Kezdetben tűnt nehéznek csak a kezdet.

Indulás ketrecéből majd az élménymadarak

a pezsgő oldódás felé reptettek,

tengerteremtő magaslatok fátylai alatt –

bevarrt szemű felhők szívével láttam,

– a vakság bölccsé finomult csápjaival –

tettem a dolgom, miként azt vállaltam,

a halandó így él rendek szerint, így hal;

e folytonosságot megtörték grádicsok,

egyenetlen felszínükbe botlott a fojtó illem,

aztán egyszer az égpára látásig bomlott,

és eleredtem úgy, hogy nem láthatta senki sem.

Vannak megrekedt, láthatatlan, elemi záporok,

vannak mindent elárasztó semmiség-ködök.

Távolságuk sírjában a ritka középút forog,

kendőzetlen kékség és sűrű avar között.

De ha az út a körökből kifelé szabadul,

a kezdetnehéz illeszkedés is ünnepi látomás.

Nem lesz unt az állandó; hangulat, ha száll, ha hull,

de mindig áramlik: mert mindig lesz egy új végállomás.

A Jövő levele a Jelenhez

Meglátod, majd elered,

sugárzsábás arcodra hull eső.

Meglátod, majd szeretlek,

ha létpókom már csak emléket sző.

Meglátod, s lásd is – lesznek még itt

lemondásból nyíló igenek,

meglátod, az élet végeit

átírják még légző idegek.

Meglátod, húzhatsz, húzol még

rossz sorstételt kosaramból,

meglátod, eltűnik majd a fék,

s lesz még érzéskarambol.

Meglátod, lesz még veszély

a mindent elsöprő csókdacokból.

Meglátod, kérlek, ne félj!

Az álomnyársaló, szebb valótól.

Meglátod, majd ősfekete lesz

minden egy holt, naptalan napon,

meglátod, amikor már nem remegsz

gyermekeidért, s lesz csak nyugalom.

Meglátod, a sokadik első hajnal

selymesebben borzongat, mint bármely.

Ne láss engem, fordulok sziklás arccal

a tenger felé, de csak hogy átszelj...

Balogh Bea (Heaven)


Fotók: Vasas Marianna saját képei